BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szállodaépítésbe fogott a Lura

Mintegy 120 millió forintos beruházással egy 19 szobás szállodát épít Kazincbarcikán a Lura Kft. A projekt finanszírozásához a társaság 45,4 millió forint támogatást nyert a területfejlesztési tanács pályázatán, a fennmaradó részt pedig saját forrásból, illetve banki hitelből biztosítja - tájékoztatta lapunkat Lukácsné Deák Dóra, a Lura Kft. ügyvezető igazgatója. A műszaki tervezés már folyamatban van, az építkezést tavasszal kezdik. A szálloda várhatóan még az idén megnyitja kapuit.

A városi strandfürdő területén épülő hotelben a 19 szobán kívül két lakosztályt is kialakítanak. Emellett számos szolgáltatás várja majd a vendégeket. Ezek közé tartozik a konferenciaterem, szauna, szolárium, úszómedence, és a szállodában külön étterem is lesz.

Az 1993-ban alakult, jelenleg 15-20 főt foglalkoztató társaság üzemelteti az önkormányzat tulajdonában lévő strandot, továbbá a strand területén működő, 37 fő elhelyezésére alkalmas motelt, valamint egy éttermet és egy sörözőt is. Az étteremhez egy 50 fős különtermet építettek, ami decemberben készült el. A szezonban pedig egy fedett terasz is működik, ahol 120 főt lehet kiszolgálni.

Noha Kazincbarcika nem idegenforgalmi célállomás, a társaság tapasztalatai szerint az elmúlt két évben jelentősen megnőtt a szlovák turisták forgalma. E kedvező tendenciára alapozva kezdi el a szállodaépítést a társaság. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.