BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Előre hozott laktanyabezárások

A haderő-átalakítással összefüggő laktanyabezárások felgyorsításával, a tárca igazgatásában és háttérintézményeinél végrehajtandó összevonásokkal és egyes fejlesztések elhalasztásával teljesíti a Honvédelmi Minisztérium (HM) a számára előírt 12,3 milliárd forintos megtakarítást. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter elmondta: az idén összesen nyolc laktanya szűnik meg. A bezárásokról már korábban döntés született, s ennek menetét a honvédelmi tárca fel kívánja gyorsítani. Ezzel párhuzamosan a HM vezetése a tárcánál és háttérintézményeinél ezerfős létszámcsökkentést hajt végre, és csökkenhet a parancsnokságokon szolgálók létszáma is.

A hivatásos haderő kiszolgálásához szükséges infrastrukturális fejlesztések közül várhatóan nem kezdődhet meg a szolnoki, a tatai és a debreceni laktanyák korszerűsítése. A haditechnikai fejlesztések közül az újabb híradós tender kapcsán a tárca a költségeket ütemezné át. Eredetileg a HM erre a célra az idén kétmilliárd forint előleg kifizetését tervezte, ám ezt módosítanák, hogy 2005 előtt ne keletkezzen fizetési kötelezettség. A következő évtized elejére egy lövészdandárt korszerű járművekkel szereltek volna fel, de ezt a beszerzést elhalasztják.

A honvédség többi hosszú távú fejlesztési programját, így a Gripen vadászgépek, az URH-rádiók és a gépjárművek beszerzését nem hátráltatják az intézkedések. Folyik tovább az önkéntes haderőre történő áttérés, s a HM az év végére meg kívánja teremteni a szükséges feltételeket a sorkatonaság megszüntetéséhez. (NIG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.