Hitel zöldfejlesztésekre
Hivatalos tárgyalások kezdődtek arról, hogy a Nordic Investment Bank egy elkülönített alapot hozna létre azzal a céllal, hogy a magyarországi kis- és középvállalkozások kedvezményes hitelhez juthassanak környezetvédelmi fejlesztéseik megvalósítására. Őri István, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) közigazgatási államtitkára a Svédületes! címet viselő programsorozat keretében megrendezett tájékoztatón jelentette be, hogy a bank a tárcával együttműködve egy hosszú távú programot kíván kidolgozni, amelynek keretében a hazai kis- és középvállalkozások a piacinál kedvezőbb feltételek mellett juthatnának külső forrásokhoz.
A program megvalósítását illetően egyelőre nem született döntés arról, hogy a két lehetséges változat közül melyiket valósíthatnák meg. A KVM azt az opciót támogatja, amelynek értelmében a pénzintézet egy önálló alapot hozna létre, amelyből a jelentkezők pályázati úton nyerhetnének támogatást. Ezzel szemben a bank tulajdonosai egyelőre inkább azt a változatot szorgalmazzák, amely szerint a pénzintézettől közvetlenül lehetne hitelt igényelni, s ez esetben az Európai Beruházási Bank (EIB) gyakorlatát követve, az európai uniós támogatású projektek pályázói önrészének előteremtéséhez biztosítanának kedvezményes kölcsönöket. A Nordic Investment Bankot öt észak-európai állam hozta létre, s a tulajdonosok köre jövőre a három balti állammal egészül ki. A pénzintézet tevékenységében fontos terület a környezetvédelmi beruházások finanszírozása. A programra elkülönítendő keret nagyságáról egyelőre nem született döntés, ezzel kapcsolatban csak annyi hangzott el, hogy a bank részéről ennek kapcsán a fő szempont nem az összeg nagysága, hanem az annak felhasználásával tervezett projektek tényleges megvalósíthatósága. (NIG)


