Kedvező mérleg az ismeretlen tervről
Bár a kormány sikerként könyvelheti el a miniszterelnök által tavaly február 11-én, az akkori évértékelő beszédben meghirdetett Európa-terv megvalósítását, a képlet nem ennyire egyszerű. A 24 ügyből 18 időarányosan teljesült ugyan, ám ez nem új hír, hiszen ezt a mérleget már szinte Medgyessy Péter parlamenti felszólalása után meg lehetett volna vonni. Rontja a helyzetet, hogy a "megszólítottakhoz" egyáltalán nem jutottak el a kormányfői gondolatok. Egy nemrégiben készített belső felmérés szerint ugyanis a megkérdezettek alig ismerik (30 százalékuk hallott róla) mi is az az Európa-terv, a többségnek pedig ismeretlen. Pedig azóta a miniszterelnök tavaly már a terv kibővítését is "meghirdette" - emlékezetes, különböző, a gyermekekért teendő lépésekkel -, ám úgy tűnik, hogy a több tárcára szétaprózott feladatok nem állnak össze egy kerek egészszé. Egyértelmű az is, hogy a kormány, vagy a kormányfő a nyilvánosság előtt nem tudta sem reklámozni, sem hosszú távon képviselni az ügyet. (TE)


