BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kossuth: élen a Danubius és a Sláger Rádióval

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A Kossuth Rádió sikerévének nevezte 2003-at a Magyar Rádió Rt. alelnöke az intézmény mai sajtótájékoztatóján. A magyarlakta területeken vezetővé vált adó mellett a Sláger és a Danubius Rádió áll a mezőny élén. A Kossuth hallgatottsága felfelé, míg a kereskedelmi rádióké lefelé módosult tavaly - jegyezte meg Hollós János, a Magyar Rádió Rt. alelnöke. Szavai szerint a határon túlra is eljutó adásaiknak köszönhetően a Kossuth a magyar ajkú népesség körében az elmúlt év második felére piacvezető lett.

Mint elmondta, e pozíciók megőrzéséhez az idén legalább a tavalyi kondíciókkal kellene rendelkeznie a közszolgálati médiumnak, amely azonban több mint másfél milliárddal kevesebből kényszerül gazdálkodni, mint egy évvel korábban.

Ebben a helyzetben előremenekülünk - mondta az alelnök. Ennek elemeként említette, hogy újabb és újabb műsorokkal célozzák meg hallgatóikat. Így például munkanapokon a Déli krónika után a BBC gazdasági híradója lesz hallható a Kossuth rádióban. Perjés Klára adófőszerkesztő hozzátette, március 15-től Egy csepp emberség címmel reggelente egy-egy hiteles és ismert személyiség oszt meg egy számára erőt adó, elgondolkodtató idézetet a hallgatókkal.(MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.