BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kritikus pártvisszhangok

Az ellenzéki pártok és az SZDSZ sem támogatta Medgyessy Péter azon javaslatát, mely szerint a parlamenti erőknek közös listát kellene állítaniuk az Európa parlamenti választáson. Az SZDSZ a demokrácia alapelveivel, Dávid Ibolya, az MDF elnöke pedig az uniós gyakorlattal is ellentétesnek minősítette a felvetést, melyet lapunknak nyilatkozó kormánypárti és ellenzéki politikusok egyaránt olyan blöffnek minősítettek, melynek célja a miniszterelnök konszenzus iránti elkötelezettségének demonstrálása. Éppen erre vezethető vissza, hogy a Fidesz nem bírálta élesen a javaslatot: Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy a miniszterelnök nyilván alaposan megfontolta a kérdést, így várják, hogy annak részleteiről is tájékoztassa őket. A Fidesz elnökének óvatos megnyilatkozása arra irányul, hogy ne érvényesüljön az a feltételezett kormányzati forgatókönyv, mely szerint Medgyessy Péter bejelentéseit követően ismét a legnagyobb ellenzéki párt tűnjön fel a konszenzuskeresés kerékkötőjeként.

A kisebb parlamentre vonatkozó felvetést mindhárom párt támogatja ugyan, ám nem látják reálisnak az ehhez szükséges kétharmados törvénymódosítások kidolgozásának lehetőségét, a köztársasági elnök közvetlen választását pedig már koalíción belül is az SZDSZ egyértelműen elutasítja.

Élesen bírálta a kormányfő évértékelését és jövőbeni terveit Áder János. A Fidesz frakcióvezetője szerint "a miniszterelnök körül levő pr-felelősök felkészült szakemberek, érthetetlen tehát, miért áll a magyar miniszterelnök ország-világ előtt úgy, mint egy rakás szerencsétlenség". Áder János szerint a kormfányfőtől üres ígéretek, fedezet nélküli mondatok hangoztak el, miközben az elmúlt két évben nőttek a gázárak, szűkültek az otthonteremtés lehetőségei, és a kormány új adókat vezetett be. Ugyancsak kritikusan fogalmazott Herényi Károly, aki mint mondta, annak beismerését várta volna a miniszterelnöktől, hogy az út, melyen a kormány igyekszik vezetni az országot, hibás és téves. Az MDF frakcióvezetője szerint az elmúlt húsz hónap kudarcok sorozata volt, az országnak a jelenlegi helyzetben pedig pótköltségvetésre lenne szüksége.

Kuncze Gábor szerint őszinte volt a miniszterelnök beszédében feltűnő önkritika, ha az ellenzék részéről is tapasztalható lett volna ez a 2000-2002-es időszakra vonatkozóan, lehetne a két oldal között párbeszéd. Az SZDSZ elnöke emlékeztetett: pártja hosszabb ideje jelezte, fordulatot tart szükségesnek a gazdaságpolitikában. Így örvendetesnek tartja, hogy a kormányfő által elmondottakban hangsúlyosabban jelent meg az olcsóbb állam és a szociálpolitikában a rászorultsági elv gondolata, valamint érzékelhető elmozdulás történt az adópolitika megítélésében is. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.