Röviden
Nem felel a legfőbb ügyész
A legfőbb ügyész feladatainak ellátása során hozott egyedi döntéseiért nem tartozik politikai felelősséggel az Országgyűlésnek. Így nem érinti közjogi helyzetét, nem vonható felelősségre, ha a hozzá intézett interpellációra adott válaszát nem fogadják el - szögezte le hétfői határozatában az Alkotmánybíróság. Rámutatott arra: a legfőbb ügyész és az ügyészség nincs alárendelve a parlamentnek, nem utasítható valamely meghatározott tartalmú egyedi döntés meghozatalára vagy megváltoztatására. Politikai felelősségének hiánya nem érinti az Országgyűlés irányában fennálló köz-, alkotmányjogi felelősségét, kötelezettségét, így azt, hogy az interpellációkra válaszolnia kell, de kizárólag magyarázatadásra és felvilágosításra köteles. (MTI)
Egészséges munkahelyek
Tizenkilenc munkáltató veszi ma át az Egészségbarát munkahely címet a szakminisztériumban az egészséges munkahelyekről tartandó konferencián. A nyertes iskolák, egészségügyi és szociális intézmények mellett a legnagyobb multinacionális cégek hazai vállalatai is jelentkeztek a népegészségügyi kormányprogram részeként tavaly kiírt pályázatra. A díjazottak között 10 millió forintot osztanak szét, amelyet - a saját erő mellett - elsősorban a munkahelyi szabadidős testmozgást fejlesztő és munkahelyi stresszkezelő programokra fordíthatnak. (VG)


