Francia nadrágszíjhúzás
Nem kevesebb, mint 7 milliárd eurós gyors megtakarítási programot hirdetett meg az új francia pénzügyminiszter. Nicolas Sarkozy levélben szólította fel a tárcák vezetőit a megfelelő kiadáscsökkentés előkészítésére. Az összeget a már jóváhagyott, 283,7 milliárd eurós idei kiadások 4 milliárdos megkurtításával, és a korábbról áthúzódó 3 milliárdos keret megvonásával teremtik elő - tudósít a Bloomberg.
A költségvetés szanálását elengedhetetlenné teszi, hogy a deficit/GDP mutató az idén immár harmadik esztendeje folyamatosan magasabb a monetáris unió maastrichti követelményei között szereplő 3 százaléknál, és - a tavalyi 4,1 százalék után - a kormány ez évben még legalább 3,6 százalékos hiánnyal számol. A Le Monde tudni vél egy pénzügyminisztériumi belső anyagról, amely szerint a jelenlegi irányzatok folytatódásával az idén ismét 4,1 százalék lenne a hiánynak a GDP-hez viszonyított aránya és jövőre is csak 4,0 százalékra mérséklődne.
Sarkozy koránt sincs irigylésre méltó helyzetben, mert a kiadások legtöbb tétele erősen kötött. A miniszternek emellett tartania kell magát az államfő és a miniszterelnök által meghirdetett adócsökkentéshez. A helyzet egyik további paradox vonása az, hogy belügyminiszterként Sarkozy jelentős forrástöbbletet harcolt ki a rendőrség számára, amivel látványos eredményeket ért el a közbiztonság javításában. Most, pénzügyminiszterként ezt a többletet is meg kell kurtítania. (VG)


