BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kutatóközpontot a faiparnak



A zalaegerszegi ipari parkban háromhektáros területen kíván innovációs központot létrehozni 600 millió forintból a három éve alakult Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter (PFBK). A központ tervezése már tart, a beruházás első szakaszában 2400 négyzetméter területű többfunkciós épületet emelnek.

A központban mérnöki irodákat, termék- és gépminősítő helyeket, műszerészműhelyt és szakmai továbbképző blokkot alakítanak ki - számol be az MTI. A továbbképző blokk szellemi bázisát a Nyugat-magyarországi Egyetem és a térség számos szakközépiskolája adja.

Kurusa László, a klaszter fejlesztésekért felelős társelnöke szerint itt lehet majd helyzetbe hozni az ágazat kis- és középvállalkozásait, hiszen az innovációs és technológiai központ keretében "a kutatás-fejlesztés a vállalkozásokkal, az ötlet a termékkel és a piac a tudománnyal léphet szoros kapcsolatba".

Mint elmondta, a beruházást 10-25 százalék önerő mellett a régió EU-pályázatai és kormányzati források elnyerésével kívánják megvalósítani. Már megkezdték a 84 klasztertag műszaki felkészültségének felmérését is, aminek eredményét figyelembe veszik az innovációs központ kialakításánál.

A tagok jelentős szakmai tapasztalatokat várnak az április 14-én nyíló milánói szakvásártól, amelyen küldöttséggel vesz részt a Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter. A PFBK napokban tartott küldöttgyűlésén Kurusa László hangsúlyozta, a nyugat-dunántúli fa- és bútoripari vállalkozások hálózatban történő fejlesztése, a feldolgozottsági szint és a piaci versenyképesség növelése, a térségi vállalkozói innováció fokozása, valamint a támogatási források felhasználásának összehangolása az alapvető cél.

A felsorolt célok eléréséhez nélkülözhetetlen a technológiai és innovációs központ megépítése. Eddig ugyanis egymás versenytársai voltak a klasztertagok, de most már az érték- és technológiai lánc mentén nemcsak a végtermékgyártásban, hanem a beszállítói alapanyag- és alkatrész-előállításban, a gyártmányfejlesztésben is szakosodniuk kell.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.