BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Premier csak májusban

A korábbi elképzelésekkel szemben nem léphet május elsején hatályba a regisztrációs adóról szóló módosított törvény. Tegnaptól ugyan olvasható a módosítás szövege a Magyar Közlöny 38-as számában, ám azzal a megkötéssel, hogy az - a többi adótörvényhez hasonlóan - a kihirdetését követő 45. napon léphet hatályba. Mivel a közlöny március 30-i dátummal hagyta el a nyomdát, ez a nap számít a kiindulópontnak; ennek megfelelően május 14-étől kell alkalmazni az új szabályokat.

Az új autókat forgalmazó kereskedőknek megfelel a megváltozott szabályozás, annál is inkább, mivel a módosítások lényegében velük egyeztetve fogalmazódtak meg. A használtautó-kereskedők azonban nem törődnek bele a dologba, különböző fórumokon keresik az igazukat. Mint Fojt Attila, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének (MGOE) elnöke lapunknak elmondta, sajnálják, hogy a korábbi egyeztetéseiken nem sikerült rábírniuk a pénzügyi tárcát, hogy elfogadja javaslataikat. Érveik között szerepel például, hogy aránytalan az új adó kivetése, mert az új kocsik után a tavalyi fogyasztási adónak csupán a 90 százalékát kell kifizetni regisztrációs adóként, ugyanakkor a használt járműveknek megduplázódnak a terheik, nem is beszélve az Euro 2-es motorral szerelt autókról, melyeknek az adóterhe több mint hatszorosra ugrik. Fojt Attila szerint, ha elfogadnák az általuk kidolgozott adótáblát, a várt adóbevételeknél (mintegy 60 milliárd forint) tízmilliárddal több juthatna a büdzsébe. Ugyancsak figyelembe kellene venni - tette hozzá -, hogy használtautó-kereskedők tömegei mehetnek tönkre a számukra kedvezőtlen adózási feltételek miatt.

Első lépésként a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul az MGOE, kérve, foglaljon állást a kérdésben. Ezután az Alkotmánybíróságnál keresik igazukat, már tárgyalnak jogászokkal, akik segítenek a pontos beadvány elkészítésében. A végső lépést május elseje után készül megtenni az egyesület: ha a hazai fórumokon nem orvosolják sérelmeiket, az Európai Bírósághoz nyújtják be panaszukat.

Közben azonban reménykednek abban, hogy az első időszak tapasztalatait értékelve a Pénzügyminisztérium hajlik majd érveik megfontolására. Veres Jánossal, a tárca politikai államtitkárával abban állapodtak meg, hogy szeptemberben ülnek le az újabb egyeztetésekre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.