Telefonadó helyett elszámolható telefonköltség
Az MSZP parlamenti frakciója támogatja a gyógyszerárak 180 napon túli befagyasztását biztosító módosító indítványt, ám nem támogatja, hogy telefonadó legyen - közölte Juhász Gábor hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Az MSZP frakcióvezető-helyettese elmondta: várakozásuk szerint csak rendkívül korlátozott körben vagy egyáltalán nem kerül sor a gyógyszerárak tartós befagyasztására.
A gyógyszerárak 180 napon túli befagyasztásának lehetőségét biztosító módosító indítványt a kormány is támogatja - tette hozzá.
Mint mondta, a frakció üdvözli Kökény Mihály egészségügyi miniszter gyógyszerár-csökkentési kísérletét, aminek következtében mintegy 8.200 gyógyszer ára csökkent 12-15 százalékkal. Hozzátette: a gyógyszerhiánnyal kapcsolatos aggodalmak is alaptalannak bizonyultak.
Juhász Gábor elmondta: a vállalati telefonok kérdésében a frakció úgy kíván "tiszta helyzetet" teremteni, hogy míg a telefon valamennyi költsége teljes körűen elszámolható lenne, áfája nem lenne visszaigényelhető.
Mint mondta: véget kívánnak vetni annak a bizonytalan helyzetnek, hogy a vállalkozók vélhető magáncélú telefonbeszélgetéseit az adóhivatal vélelmezze.
Szólt arról is: a jegybank elnöke három napon belül két egymásnak ellentmondó prognózist adott az infláció mértékéről. Ezért a szocialista frakció felszólítja Járai Zsigmondot, hogy "szálljon be az ország érdekében a kormány gazdaságpolitikáját támogatók körébe".(MTI)


