Újabb fegyelmik a láthatáron
Újabb fegyelmi eljárásokat készül indítani az Európai Bizottság a sokak által rég halottnak kikiáltott stabilitási és növekedési paktum jegyében. A brüsszeli testület holnap közzéteendő tavaszi gazdasági előrejelzésében - mint azt Romano Prodi már a pénzügyminiszterek hét végi tanácskozásán jelezte - figyelmeztetésben részesítik Olaszországot, amiért az utóbbi években folytatott gazdaságpolitika vészesen közel sodorta a 3 százalékos deficithatár átlépéséhez, sőt: azt eddig is csak különböző trükkökkel, egyszeri bevételek elszámolásával tudta elkerülni. A fiskális fegyelem élharcosának számító Hollandia pedig túlköltekezési eljárás megindítására számíthat, miután a gazdasági viszszaesés hatására tavaly 3 százalék fölé kúszott az ominózus mutató.
Az efféle figyelmeztetések súlyát azonban jócskán mérsékli, hogy a notórius paktumszegőnek számító Német- és Franciaország tavaly novemberben el tudta érni a szabályok alkalmazásának felfüggesztését, és ezzel mentesült az esedékes bírság alól. Az a tény, hogy egyre több tagállam kerül bajba a stabilitási előírások miatt, növeli a paktum módosítását szorgalmazók táborát. Hans Eichel német pénzügyminiszter szerint át kell gondolni a szabályok alkalmazását, ha a tagországok felének nehézséget okoz azok betartása. Osztrák kollégája, Karl-Heinz Grasser a Bloomberg szerint egy "új konszenzus", és egyúttal a szabályok szigorúbb betartatásának szükségességéről beszélt, míg Silvio Berlusconi olasz kormányfő kijelentette: az egyezménynek elsősorban a növekedést kell szolgálnia, és csak másodsorban a deficitek korlátozását. Szavai a Reuters szerint francia részről is támogatásra találtak.
A paktum átszabását ugyanakkor nehezíti, hogy az illetékes biztos, Pedro Solbes hamarosan távozik tisztéből, hogy Spanyolország pénzügyminiszteri székébe üljön át, ráadásul az idén októberben az egész Prodi-bizottság mandátuma lejár. Brüsszelben mindenesetre azt ígérik, nyárra elkészülhet a módosítás terve, és 2005 első felében megállapodás születhet arról.


