A szerbiai privatizációs ügynökség szeptemberi bejelentésének megfelelően valóban a gyorsítósávba váltott a szerbiai magánosítási folyamat. Októberben és novemberben 17 aukciót tartottak Szerbia-szerte. Kedden került sor a 131. sorszámot viselő licitre, amelynek keretében 11 céget hirdettek meg és kettő kivételével az eladás is sikerrel járt. Az adásvételi összérték mintegy 530 millió dinár, azaz körülbelül 7 millió euró volt.

A jövőbeli tulajdonosok számára két út kínálkozik a tulajdonjog megszerzésére: az állami tulajdonú vállalatokat nyilvános árveréseken vagy pályázatokon hirdetik meg. A nyilvános árveréseket - egyszerűségük és gyorsaságuk miatt - sokkal gyakrabban veszik igénybe a több ezer, jobbára helyi jelentőségű cég eladásakor. A megszerezhető részesedések a gazdaság igen széles körét érintik, a néhány üzlethelyiséget működtető kereskedelmi láncoktól a nehézipari monstrumokig, így az árak is néhány tízezer eurótól egészen a többmilliós nagyságrendekig változhatnak.

Jellemző azonban, hogy az árveréseken főként szerb magánszemélyek, illetve hasonló piacon tevékenykedő vállalkozások vesznek részt. Mintegy 25 százalékban pedig eredménytelen a meghirdetett eljárás, mivel egyetlen vevő sem jelentkezik.

Az egyes árverések eredményeit nézve elenyésző a külföldi befektetők aránya, pedig a privatizációs szabályzat kimondja, hogy az árveréseken bármely belföldi vagy külföldi magán- és jogi személy egyaránt részt vehet. Az egyetlen feltétel az, hogy meg kell vásárolni az árverési feltételeket és az adott vállalatra vonatkozó adatokat, illetve a részvételi szándékot kifejező formanyomtatványt tartalmazó dokumentációt. Ennek ára mintegy 400 euró, és magában foglalja az adásvételi szerződés első változatát, az árverési jelentkezés formanyomtatványát is. Az adásvételi szerződést - amely tartalmazza a jövőbeli tulajdonos jogosultságait és a vállalattal szemben fennálló kötelezettségeit - a jelentkezés benyújtásakor aláírva szintén át kell adni a privatizációs ügynökségnek.

Az is előfordulhat, hogy eladásra eddig még nem kínált vállalatot szeretne valaki megvásárolni. Ebben az esetben az igény bejelenthető az ügynökségnél, amely felméri az adott állami tulajdonban lévő céget, majd meghirdeti a nyilvános árverés feltételeit. Az árverés, vagy - nagyobb jelentőségű vállalatok esetében - a tendereztetési eljárás azonban nem kerülhető el.