Változás történt a Zwack Unicum élén: július 1-jétől Belovai Csaba tölti be a vállalat vezérigazgatói tisztségét, aki már több mint 20 éves ismerettel rendelkezik a cégcsoport hazai és nemzetközi működésében.
Belovai Csaba 2004 januárjában csatlakozott a Zwack Unicum Nyrt.-hez, ahol kezdetben kereskedelmi igazgatóként dolgozott, majd 2009. április 1-jétől a kereskedelmi és exportigazgatói pozíciót töltötte be. Több mint két évtizedes hűsége, kiemelkedő szakértelme és a vállalat iránti elkötelezettsége révén meghatározó szerepet játszott a cégcsoport hazai és nemzetközi kereskedelmi sikereiben. A Zwack Unicum márka iránti mély tisztelete és a vállalat vezetése iránti elhivatottsága alapján vállalta el ezt a felelősségteljes és nemes feladatot.
Belovai Csaba 1970-ben született. Gépészüzemmérnöki diplomáját a GATE Mezőtúri Főiskolán szerezte 1991-ben, majd 1996-ban a Szolnoki Kereskedelmi Főiskolán marketingszakközgazdász-képesítést szerzett. Pályafutását 1992-ben az Unilevernél kezdte, ahol tizenkét éven keresztül számos kereskedelmi pozíciót töltött be – többek között Sales Representative, Area Sales Manager, Field Sales Manager, valamint Customer Relationship Manager beosztásban.
Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy több mint két évtized után vezérigazgatóként folytathatom munkámat a vállalatnál, amelynek mindennapi működését a kezdetektől fogva a hagyományok és a minőség iránti elkötelezettség övezi
– mondta Belovai Csaba, a vállalat új vezérigazgatója. Hozzátette: „Célom, hogy erre az erős alapra építve, kiváló csapatunkkal közösen vigyük tovább a Zwack Unicum örökségét, miközben bátran nézünk szembe a jövő kihívásaival, és új lehetőségeket keresünk a hazai és nemzetközi piacokon.” A Zwack Unicum Nyrt. vezetése biztos abban, hogy Belovai Csaba vezérigazgatóként tovább erősíti a cég hagyományaira és innovációjára épülő értékeket, miközben új lendületet ad a vállalat hazai és nemzetközi törekvéseinek.
A Zwack Unicum 2025. június 25-én megtartotta éves rendes közgyűlését. Elfogadták az igazgatóság javaslatát , így a társaság 3052 millió forint osztalékot fizet, ez a névértékre vetítve 150 százalékos osztalékszintet jelent (1500 forint részvényenként). Az osztalék részvényarányos kifizetése július 30-án kezdődik. A szerdai 32 500 forintos árfolyam mellett az osztalékhozam 4,6 százalék.
A közgyűlés előtti napokban nagyban adták-vették a Zwackot. Ám erre nem nyújtott elegendő indoklást az Unicum-gyártó olvadó osztalékhozama vagy a felemás fundamentális háttere. A kisbefektetők is azon spekuláltak a fórumon, hogy ki és milyen megfontolásból gyűjtögeti a részvényt. Úgy vélik, hogy a fundamentumok alapján már messze túlárazott lehet a kispapír, és felvásárlási sztori sincs a láthatáron.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.