Míg az 1990-es években többnyire az volt jellemző, hogy a cégek egymásnak tartoztak, mostanra inkább az a helyzet, hogy a csődbe juttatott és eltüntetett vállalkozások után állami hitelezők maradnak - állítja Vankó László. A büntetőeljárások során a leggyakrabban az APEH, a vámhatóság és az önkormányzatok lépnek fel hitelezőként. A meg nem fizetett, esetenként akár százmilliós nagyságrendű tartozások - közvetlenül vagy közvetve - az állami költségvetést rövidítik meg. A legszerényebb becslés szerint is százmilliárdos nagyságrendű az az összeg, amitől így - a csalások, valamint a meg nem fizetett adó és járulékterhek révén - elesik az állami költségvetés. Az sem lehetetlen - feltételezi Vankó -, hogy a hiányzó áfabevételek nem elhanyagolható részét is itt kellene keresni. Ezzel pedig az Európai Unió felé is el kell számolnunk.

A bűnözői csoportok szervezettsége megnehezíti a bűncselekmények felderítését, ezért a pénzügyi nyomozó főosztály helyettes vezetője úgy véli: úgy lehetne elejét venni a módszer további terjedésének, ha az "első szűrőt" a cégbíróságokon alakítanák ki. Vagyis, ha érdemi és tartalmi ellenőrzési jogosítványokkal látnák el a cégbíróságokat, s az állam megteremtené ehhez a szükséges anyagi és számítástechnikai feltételeket. Mindezeken túl szükség volna arra, hogy a szükséges törvényi és ésszerű adatvédelmi garanciák mellett összekapcsolnák az érintett hatóságok adatbázisait, hogy már a cégbejegyzési eljárások során fény derülhessen a cégek közötti személyi átfedésekre.

A szervezett bűnözői csoportok olyan személyeket keresnek meg, akik maguk is közel állnak a hajléktalanok világához, széles az ismeretségi körük közöttük - fejtette ki lapunknak Vankó László. A felhajtónak nevezett közreműködők 5-10 ezer forintot fizetnek a hajléktalanoknak, felhasználják vagy akár meg is hamisítják személyi igazolványaikat. Előfordul - magyarázta a főosztályvezető-helyettes -, hogy maguk a hajléktalanok járnak el, ők intézik a cégalapításokkal, átruházásokkal, illetve határidős vásárlásokkal kapcsolatos tennivalókat.

Vankó László szerint a cél minden esetben azonos: a bűnözők olyan hálózatot hoznak létre, ahol a tényleges végrehajtók, a külső üzleti partnerekkel kapcsolatba kerülő személyek nem ismerik a folyamatok irányítóit, így utóbb, a csalások napvilágra kerülése és a nyomozások megindulása után a hatóságok csak hosszas munka árán képesek felderíteni a bűnszervezetek irányítóinak kilétét.

A technikát többnyire olyan cégek eltüntetéséhez használják föl, amelyekkel csalásokat követtek el. Így hajléktalanok adatait felhasználva vonnak ki cégeket a csődeljárásból. Hajléktalanok cégeinek adják el a szándékosan csődbe juttatott, tetemes adó- és egyéb köztartozásokat felhalmozott vállalkozást. Az adásvételi szerződésben felsorolják azokat a többnyire már nem létező - tárgyi eszközöket, árukészletet, alapanyagokat, valamint készpénzt, ami csődeljárás során fedezetül szolgálhatna az adott cég hitelezőinek kielégítésére. Névlegesen "kiürítik" a vállalkozást, s a hajléktalanon keresztül már csak a nyomozás során lehet visszajutni az eredeti tulajdonosokig.

Rendkívül gyakran fordul elő az is, hogy kizárólag fiktív számlázással foglalkozó cégeket hoznak létre. Volt olyan eset, hogy egyetlen személy - hajléktalanok adatait felhasználva - 114 céget hozott létre, amelyektől több mint ezer másik vállakozás fogadott be fiktív számlákat. Csak ez a bűnözői csoport 1998 és 2001 között több mint 2 milliárd forint adóbevételtől fosztotta meg az államot. Ebben ez esetben az elkövetők létrehoztak egy legális, hajléktalanokat segítő, támogató alapítványt, majd az aluljárókban eseti, 5-10 ezer forintos "segély" ellenében átvételi elismervényeket írattak alá a hajléktalanokkal, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy az általuk aláírt dokumentumok cégalapítási okiratok voltak.