Hamarosan elismert, társadalmilag is megbecsült szakma lesz a parkolóőri foglalkozás. Legalább is ezt állítja Danielisz Béla, a főváros városrendészeti bizottságának elnöke a Népszabadságban. Annak ellenére kiáll véleménye mellett, hogy az jelenleg legalább olyan illúziónak tetszik, mint a kátyú- és kutyapiszok-mentes közterület. A bizottság szakemberei még az év elején elhatározták, hogy a parkoló-őrök presztízsének megteremtése érdekében szakmaként fogadtatják el ezt a nem túl népszerű foglalkozást.

A hazai parkolási társulások szövetsége, a Hungaroparking és a városháza illetékesei közösen kezdeményezték egy olyan képzési program kidolgozását, amely lehetővé teszi, hogy a parkolóőr szakmaként bekerüljön az országos képzési jegyzékbe. Az elnök szerint a tevékenység elismertségének hiánya is oka lehet annak, hogy társadalmi megítélésük páratlanul alacsony. A városrendészeti bizottság éppen ezért szorgalmazza a parkolóőrök képzését. Danielsz Béla meggyőződése, hogy ha nem csak büntetőcédulák ragasztgatásával foglalkoznak, hanem egy komplexebb biztonság szemléletet elsajátítva részt vállalnának a közterület rendjének megőrzéséből, akkor megítélésük is javulhatna.

A 340 órásra tervezett képzés tematikájára a tanfolyam hivatalos beindítására várhatóan októberig áldását adja az oktatási tárca, így a következő évtől már elkezdődhet az első hivatásos parkolóőrök képzése. A városrendészeti bizottság elnöke szerint e foglakozás képviselőinek megítélésén az is javíthat, hogy ezentúl ebben a munkakörben alapfeltétel lesz az érettségi és a büntetlen előélet. A szakmát adó képzés tananyagában szerepel majd alkotmányjog és közigazgatási jog éppúgy, mint pszichológiai vagy egészségügyi ismeretek, és különös hangsúlyt fektetnek majd a konfliktuskezelő tréningekre. Danielisz Béla reményei szerint öt éven belül már másképpen ítélik meg az autósok a parkoló-őröket. Addigra ugyanis a jelenlegi alkalmazottaknak, ha szeretnék megtartani állásukat, érettségizniük kell, az újonnan belépők esetében pedig már érvényesek lesznek az alkalmazási feltételek. (NOL)