Az utóbbi egy-két évtizedben a jegybanki emissziós tevékenységek közül három területen - a készpénzforgalmazásban, a -feldolgozásban és a jegybanki készpénzkészlet egy részének tárolásában - munkamegosztás alakult ki a jegybankok és a kereskedelmi bankok között.

Ennek alapján a fejlett országok készpénzforgalmazásában néhány közös szervezési modellt állapít meg a jegybank egy friss tanulmánya. (Véber Zita: A jegybankok szerepe a készpénzforgalmi rendszerben - nemzetközi áttekintés.)

1. Szolgáltató jegybank: a jegybank a készpénzforgalmazás legfőbb szereplőjeként kiterjedt készpénzszolgáltatásokat nyújt a kereskedelmi bankoknak.

2. Feladatmegosztó jegybank: a készpénzforgalmazás és -feldolgozás jelentős részét átadja a kereskedelmi bankoknak.

3. Delegáló jegybank: a jegybank a készpénzforgalom rendszerében minimális szerepet tölt be, a készpénzforgalmazás és -feldolgozás döntő részét a kereskedelmi bankokra bízza.

Szolgáltató jegybank. Az e modellel leírható országokban a jegybanknak általában kiterjedt fiókhálózata van. Fogadja a kereskedelmi bankok helyi fiókjainak befizetéseit, akár naponta többször is. Mivel a kereskedelmi bankok igényeit fiókszinten kielégíti, ezért kistételű be- és kifizetéseket is teljesít. A kereskedelmi bankok alapvetően nem dolgozzák fel a készpénzt valódiság és forgalomképesség szerint, a hozzájuk befizetett bankjegyeket nem forgatják vissza a gazdaságba, hanem a jegybankba szállítják feldolgozásra. E modellhez tartozó országok jelenleg Francia-, Német-, Görög-, Csehország, Belgium és 2004-ig Hollandia.

E modell előnye, hogy a bankjegyek gyakori jegybanki megfordulása miatt a forgalomban lévők felett szoros a jegybanki kontroll, így biztosítja a bankjegyek jó minőségét, a hamisak kiszűrését. Hátránya, hogy a kiterjedt fiókhálózat és a nagymértékű forgalmazási és feldolgozási tevékenység jelentős költséget ró a jegybankra, amely a piaci szereplők által is végezhető "kiskereskedelmi" jellegű tevékenységeket is végez.

A feladatmegosztó jegybankok a készpénzforgalmazás és -feldolgozás terén korlátozzák tevékenységüket. A gazdaság napi készpénzigényének hatékony biztosítása, illetve a forgalmazási költségek csökkentése érdekében nagykereskedelmi jellegű készpénzforgalmazást folytatnak: az egyes kereskedelmi bankok öszszesített igényét elégítik ki, fiókszintű be- és kifizetést nem teljesítenek. A kereskedelmi bankok vagy a megbízásukból tevékenykedő pénzfeldolgozó vállalatok nagy szerepet játszanak a készpénz minőség és valódiság szerinti válogatásában. A bankjegyek és érmék válogatását, feldolgozását követően ismét visszaforgatják azokat a gazdaságba. E modellhez tartozó országok: Magyar-, Olasz-, Lengyelország, Portugália, Bulgária, USA, Svájc, és a tervek szerint Hollandia.

E modell előnye, hogy a készpénz visszaforgatása miatt a készpénz útja, a szállítási költség és a kockázat is csökken. A nemzetgazdasági költségek mellett a jegybanki költségek is csökkennek, mivel a jegybank korlátozottabb forgalmazási és feldolgozási tevékenységet végez és kisebb fiókhálózatot kell fenntartania, az ő költségei is csökkennek.

Ugyanakkor a bankjegy kevesebbszer fordul meg a jegybankban, így a közvetlen jegybanki kontroll a bankjegyek minősége felett csökken. Éppen ezért a központi bankok egyrészt különböző eszközökkel arra törekednek, hogy a közvetlen kontroll a bankjegyek felett egy meghatározott szint alá ne csökkenjen. Másrészt előírják a feldolgozást végző kereskedelmi bankok vagy pénzfeldolgozó vállalatok által feldolgozott bankjegyek minőségét, és ellenőrzik azt.

A delegáló jegybank minimálisra szorítja emissziós tevékenységét: megszervezi a készpénz gyártatását, biztosítja az új bankjegyek forgalomba hozatalát és a forgalomképtelen bankjegyek, érmék megsemmisítését. A jegybankok nem tartanak fenn fiókokat vagy csak nagyon korlátozott mértékben. A kereskedelmi bankok a jegybanktól szervezetileg független készpénzközpontokat hoznak létre az ország több pontján. Ezek bonyolítják a napi készpénzforgalmat, és lehetőséget nyújtanak arra, hogy a kereskedelmi bankok eltérő címletigényüket egymás között kielégítsék. A készpénzközpontokban a jegybank olyan elkülönítetten tárolt készletet tart, ahová a kereskedelmi bankok készpénzfeleslegüket befizethetik, illetve ahonnan nettó készpénzigényüket kielégíthetik jegybanki számlájuk jóváírása vagy terhelése mellett. E modellhez tartozó országok: Nagy-Britannia, Dánia, Írország, Ausztrália és Új-Zéland.

A delegáló jegybank a készpénzzel kapcsolatos költségeit nagymértékben csökkenteni tudja. Ez a modell jelentős költségmegtakarítást jelent a kereskedelmi bankoknak is a szállítási szükséglet csökkenése miatt. Mivel a jegybank a készpénzfeldolgozásban nem vesz részt aktívan, a forgalomban lévő bankjegyek minőségére csak közvetett hatása van. Ezért a jegybankok előírják a készpénzközpontokban használható gépek fajtáját a forgalomban lévő bankjegyek minőségének biztosítása érdekében.

A modellek összehasonlítása, a magyar helyzet. A jegybankok és a kereskedelmi bankok közötti munkamegosztást vizsgálva a szolgáltató, feladatmegosztó és delegáló jegybanki modellek egy-egy fokozatnak tekinthetők a munkamegosztás mélységét kifejező skálán. A szolgáltató jegybank a készpénzforgalmazásban és -feldolgozásban nagy részt vállal magára, míg a feladatmegosztó jegybank e tevékenységek jelentős részét átadja a kereskedelmi bankoknak. A delegáló jegybank a készpénzforgalmazásban és -feldolgozásban meglévő szerepét a minimumra szorítja (új bankjegy kibocsátása és megsemmisítése), és a készletezési feladatok egy részét is a kereskedelmi bankokra bízza. A munkamegosztás alakulását mutatják a grafikonok.

Amilyen mértékben mérséklődik a jegybank feladata a készpénzforgalom rendszerében, úgy csökken ezzel kapcsolatos költsége. Ugyanakkor a közvetlen ellenőrző lehetősége a forgalomban lévő bankjegyek minősége felett is egyre szűkül, áttételessé válik. Szabályokat, közvetett ellenőrző módszereket kell kidolgoznia a bankjegyminőség biztosítása érdekében. Az MNB 1997 óta, a pénzfeldolgozók térnyerésével párhuzamosan szabályozza e vállalatok működési feltételeit.

A magyar jegybank készpénz-forgalmazási gyakorlata a feladatmegosztó jegybankéhoz áll legközelebb, amely az 1990-es évek közepétől alakult ki.

Az 1990-es évek második felétől a hitelintézetek egyre nagyobb mértékben kiszervezték a készpénzfeldolgozást és -szállítást az erre szakosodó pénzfeldolgozó és -szállító cégekhez. E vállalatok tevékenységüket fokozatosan Budapestre koncentrálták, s a bankoktól és a kereskedelmi vállalatoktól begyűjtött készpénzt a jegybank fővárosi fiókjában fizették be. Ennek következtében a jegybank 18 megyei igazgatóságának készpénzforgalma jelentősen csökkent, s ez hozzájárult ahhoz, hogy az MNB területi fiókhálózatát 1997-től nyolc, majd 1999-től négy egységre csökkentette. A jegybank az országos forgalom 75 százalékát lebonyolító budapesti pénztárában csak nagy tételben forgalmaz, kereskedelmi bankok fiókjainak igényeit nem elégíti ki. A készpénzkezelési és váltási díj 1998. évi bevezetése a hitelintézeteket készpénzellátásuk átszervezésére, a készpénz visszaforgatására ösztönözte. Kialakult a kereskedelmi bankok közötti bankközi készpénzpiac, ahol a bankok napi címletfeleslegüket egymás között elcserélik. A díjbevezetés és a kialakuló készpénzpiac hatására a jegybank készpénzforgalma jelentősen csökkent. Mivel a jegybank közvetlen kontrollja a forgalomban lévő készpénz minőségére vonatkozóan mérséklődött, ezért az MNB különösen fontosnak tartja a jegybankon kívüli pénzfeldolgozás ellenőrzését, felügyeletét. A jövőben további olyan jogszabályokat kíván életbe léptetni, amelyek növelik a kereskedelmi bankoktól, illetve pénzfeldolgozó vállalatoktól forgalomba kerülő fizetőeszközök minőségét.

A költségekkel való gazdálkodás és a forgalomban lévő készpénz minőségének kettős célfüggvényében a feladatmegosztó jegybank modellje jó kompromisszumos megoldásnak bizonyult - véli a szerző.