Az ősrégi hagyományokhoz és szokásokhoz ragaszkodó román nép gyökerei 2000 évre mutatnak vissza. Két évezreddel korábban az ország jelenlegi területét trák eredetű népek, a dákok lakták. Az első román államok megjelenését Kr. u. IX–X. századi levelek bizonyítják. Az idők múlásával azok egyesültek, de a román terület több évszázadon át három provinciára volt felosztva: Valahia (délen), Moldva (keleten), valamint Erdély (középen és északnyugaton). Sok időn át önálló fejedelemség volt. Hatalmának konszolidálása céljából a mindenkori uralkodó germán telepeseket hozott az övezetbe. A nyugat civilizációjának a szellemét magukkal hozva azok rányomták bélyegüket egyes városok arculatára, mint például Segesvár, Nagyszeben, Brassó, amelyek idővel erőteljes kézműipari központokká váltak. Az erdélyi középkori várak, a kolostorok és a paloták a sok évszázados tapasztalat értékes tanúbizonyságai, amelyek nap mint nap felidézik az eltérő eredetű lakosság együttélését. Valahia történelme majdnem teljes egészében a provincia azon erőfeszítéséről szólt, hogy ellenálljon a török hódítóknak. 1859-ben Valahia és Moldva egyesült, így megalakult Románia. A fiatal fejedelemség 1877-ben kivívta függetlenségét. Néhány évvel később, 1881-ben I. Károly herceget királlyá koronázták, trónra lépése pedig a Román Királyság megszületését jelezte. Az első világháború után a románok lakta valamennyi provincia egyesült a királysággal. Erdély és Bukovina – Moldva északi része – kivált az Osztrák–Magyar Monarchiából. 1918. december 1-jét minden évben Románia nemzeti napjaként ünnepelték. A második világháború után bevezették a kommunista rendszert. Ma az országot többpárti demokrácia jellemzi, gazdasága pedig harcol a szabadpiaci rendszerre való átállásért. A románok mellett számos nemzeti kisebbség él: magyarok, németek, zsidók, örmények, romák, törökök, tatárok, szerbek stb. A kultúrák egybefonódása, a hagyományok kölcsönvétele és a szokások, illetve dialektusok karuszszelje varázslatossá teszi ezt az országot.