BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét pályázhatnak a turisztikai vállalkozások

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A fejlesztési források egy részének regionális szintű felhasználására a Turisztikai célelőirányzat idei keretéből 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre, regionális turisztikai pályázatok támogatására - áll az Önkormányzati Minisztérium közleményében. A pályázatok célja a turizmus szezonális ingadozásának csökkentése és a turizmusból származó hazai bevételek növelése.

A Balatoni, valamint a Budapest-Közép-dunavidéki turisztikai régió 190-190 millió forintos, a további 7 turisztikai régió pedig 160-160 millió forintos pályázati kerettel rendelkezik.

A regionális turisztikai pályázatok lehetőséget biztosítanak olyan fejlesztések támogatására, amelyek a térség turizmusa számára fontosak, ugyanakkor volumenükben nem elég nagyok ahhoz, hogy a Regionális Operatív Programok pályázatai között szerepeljenek.

A pályázatok első körét 2008. február 28-án hirdették ki. Ennek keretében rendezvények és turisztikai marketingtevékenység támogatására 18 pályázati felhívás jelent meg, összesen 1.258 millió forint keretösszeggel.

2008. június 11-én megjelent a pályázatok második körének első felhívása 15 millió forint keretösszeggel, amely a Balatoni turisztikai régióban az animátorok foglalkoztatásának támogatását kívánja elősegíteni.

2008. július 25-én meghirdetésre kerültek a pályázatok második körének további felhívásai 227 millió forint keretösszeggel, amelyek öt turisztikai régió (Budapest-Közép-dunavidék, Dél-alföld, Dél-dunántúl, Nyugat-dunántúl, Tisza-tó) termékfejlesztési feladatainak támogatására hivatottak.

Ezen pályázati konstrukciók paraméterei a következők:

  • Pályázati felhívások, útmutatók, formanyomtatványok meghirdetése: 2008. július 25.

  • Pályázatok beadásának kezdete: 2008. július 30.

  • Pályázatok beadásának határideje: 2008. szeptember 1.

  • A pályázatokról információ az ÖM Turisztikai Szakállamtitkárságának honlapján (www.otm.gov.hu, illetve www.mth.gov.hu), a Magyar Turizmus Zrt. (www.itthon.hu), a Magyar Turizmus Zrt. regionális marketing igazgatóságainak honlapjain illetve a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. honlapján (www.magzrt.hu) található.
  • Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.