BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"A kormány állít, kiszivárogtat, majd cáfol - Nagyon zavaros"

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Megengedhetetlennek tartom a kormány kommunikációját: mond valamit délelőtt, délután már kicsit mást, aztán szivárogtat, kinek ezt, kinek azt, majd cáfol – ez így nagyon zavaros – állítja Petschnig Mária Zita közgazdász a 168 Órának adott interjújában.

Szerinte az MSZP kiadáscsökkentő javaslata világosabb, hiszen arról, hogy hogyan képzeli el a Fidesz a programjának megvalósítását, semmi érdemlegeset nem tudunk.

A közgazdász a lapnak elmondta: egyetért a fogyasztás és a vagyon terhelésével. Ám rontja a program hitelességét, hogy a bejelentés alapján nem lehet kiszámolni, miből tevődik össze az ezermilliárdos adókönnyítés és annak ellentételezése. Petsching Mária Zita emlékeztetett arra, hogy körülbelül 250-300 milliárd forintos lyuk van az államháztartásban, miközben a lecsökkent tartalékokat is pótolni kellene, a vállalt deficitcél tartása mellett. „A parlament rendkívüli ülésnapján ennek rendezése nem került szóba” – hangsúlyozta.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.