BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fellendülés munka nélkül

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Minden bizonnyal a recesszió végéről tanuskodnak majd a pénteken közzéteendő harmadik negyedéves GDP-adatok az eurózónában.

Elemzők legalább 0,5 százalékos bővülést várnak, miután a második negyedben a monetáris unió GDP-je még 0,2 százalékkal csökkent a megelőző három hónaphoz képest.

A derűlátást a héten kiadott ipari termelési adatok is indokolják, amelyek Francia-, Német- és Olaszországban is a kibocsátás legalább 3 százalékos növekedését mutatták. Mint ismert, az Egyesült Államok - Német- és Franciaországgal együtt - már a második negyedévben maga mögött hagyta a recessziót.

Hiába érkeznek azonban egyre biztatóbb jelek a fellendülés megindulásáról, a munkaerőpiacok állapota továbbra sem mutat javulást. Az OECD a napokban számolt be arról, hogy a tagjai körében számított munkanélküliség szeptemberben sem mozdult a megelőző havi, 9,7 százalékos értékről, sőt az eurózónában és az Egyesült Államokban folytatódó bővülést regisztráltak.

Az amerikai munkanélküliség azután októberben valóságos megugrást produkált, a vártnál sokkal nagyobb mértékben, 10,2 százalékra emelkedve a szeptemberi, 9,8 százalékos szintről.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.