BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdos források cégek innovációjára

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Áprilistól és májustól öt új innovációs pályázat 13,4 milliárd forintnyi forrására pályázhatnak a hazai vállalkozások.

Öt új pályázatra lehet jelentkezni a hazai vállalkozásoknak, egyetemeknek és kutatóintézeteknek 2012 áprilisától és májusától az Új Széchenyi-terv keretében a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból (KTIA). Ezekre a vissza nem térítendő támogatásokra összesen 13,4 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre. A most meghirdetett pályázatokon kívül további tizenegy kiírás jelenik meg 2012 első fél évében. A nemzetgazdasági tárca szerint így összesen 74,6 milliárd forintnyi állami támogatásra nyújtható be majd igény.

A nemzetközi és európai uniós programokban való magyar részvétel elősegítésére 2012 első fél évében 5,5 milliárd, a kis-, közepes és nagyvállalatok k+f+i (kutatás, fejlesztés és innováció) projektjeinek támogatása 28,3 milliárd forint áll majd rendelkezésre. A vállalkozások technológiai fejlesztésének felgyorsítása 23,3 milliárdot, míg a vállalatok, egyetemek és kutatóintézetek k+f+i együttműködésének támogatása 17,5 milliárdot szánnak.

A pályázatok forrása egyrészt a strukturális alapokból érkező támogatás (GOP, 38,6 milliárd forint), másrészt – állami támogatásként – a KTIA (36,0 milliárd). A pályázatok a két forrás összhangját teremtik meg azzal, hogy KTIA-forrásból a GOP-pályázatokkal azonos tartalmúak is megjelennek Közép-Magyarország régió pályázói számára, illetve olyan új GOP-pályázatok is megjelennek a kohéziós régiókban, amelyek azonos tartalmúak a KTIA-forrásból finanszírozottakkal.

A beérkező pályázatok értékelésénél a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kiemelt figyelmet fordít az Új Széchenyi-tervben megjelölt fő ágazatok támogatására. Ezek az iparági területek többek közt a mobilitás és járműgyártás, a logisztika, az egészségipar, az infokommunikáció, illetve az energetika és a környezetvédelem. Fontos szempont lesz az elbíráláskor a piac közeli megoldások és a hatékony szellemi tulajdonvédelem elősegítése. Az új kiírásokban a pályázók adminisztratív terheit csökkentik. Egyszerűsítették a k+f pályázatok feltételrendszerét, és kialakították a pályázatok elektronikus úton történő benyújtásának lehetőségét.

Kutatás-fejlesztési pályázati lehetőségek 2012 áprilisában és májusában

1. Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása Közép-Magyarország régióban, piacképes termékek, szolgáltatások fejlesztését elő­segítő k+f tevékenységek támogatása.

Keretösszeg: 6 milliárd forint.

Pályázat indul: 2012. 4. 23.

2. Az innovációsjárulék-fizetésre kötelezett vállalkozások k+f+i projektjeinek támogatásának elősegítése.

Keretöszeg: 6 milliárd forint

Pályázat indul: 2012. 5. 2.

3. A magyar kis- és középvállalkozások Eureka programban (európai közös együttműködési program a kutatás-fejlesztésre) való részvételének ösztönzését szolgáló pályázat.

Keretösszeg: 1 milliárd forint

Pályázat indul: 2012. 4. 15.

4. Az FP7. keretprogramban (az unió kiemelt kutatásfinanszírozási eszköze) és egyéb közös európai uniós kezdeményezésekben való magyar részvételre ösztönző pályázati kiírás, amelyben az uniós kutatásfinanszírozási programokhoz benyújtott projektek előkészítésének és szerződéskötésének támogatása szerepel.

Keretösszeg: 200 millió forint

Pályázat indul: 2012. 5. 2.

5 . A hazai vállalkozások ösztönzése az európai uniós keretprogramokban való magyar részvételre, az FP7-be benyújtott projektjeknek a maximális intenzitásig történő kiegészítő támogatása.

Keretösszeg: 200 millió forint

Pályázat indul: 2012. 5. 2.



VG-összeállítás Kutatás-fejlesztési pályázati lehetőségek 2012 áprilisában és májusában 1. Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása Közép-Magyarország régióban, piacképes termékek, szolgáltatások fejlesztését elő­segítő k+f tevékenységek támogatása.

Keretösszeg: 6 milliárd forint.

Pályázat indul: 2012. 4. 23.

2. Az innovációsjárulék-fizetésre kötelezett vállalkozások k+f+i projektjeinek támogatásának elősegítése.

Keretöszeg: 6 milliárd forint

Pályázat indul: 2012. 5. 2.

3. A magyar kis- és középvállalkozások Eureka programban (európai közös együttműködési program a kutatás-fejlesztésre) való részvételének ösztönzését szolgáló pályázat.

Keretösszeg: 1 milliárd forint

Pályázat indul: 2012. 4. 15.

4. Az FP7. keretprogramban (az unió kiemelt kutatásfinanszírozási eszköze) és egyéb közös európai uniós kezdeményezésekben való magyar részvételre ösztönző pályázati kiírás, amelyben az uniós kutatásfinanszírozási programokhoz benyújtott projektek előkészítésének és szerződéskötésének támogatása szerepel.

Keretösszeg: 200 millió forint

Pályázat indul: 2012. 5. 2.

5 . A hazai vállalkozások ösztönzése az európai uniós keretprogramokban való magyar részvételre, az FP7-be benyújtott projektjeknek a maximális intenzitásig történő kiegészítő támogatása.

Keretösszeg: 200 millió forint

Pályázat indul: 2012. 5. 2. Elégtelen az ötletek menedzselése Magyarország k+f ráfordításai a GDP arányában bővültek ugyan, de a vállalati ráfordítások alacsonyak – áll a a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) vállalati KFI-jelentésében. A felmérés szerint sok a jó és megvalósítható ötlet, de elégtelen a menedzselésük. A gyógyszer- és a járműipar mellett a leginnovatívabb terület az infotechnológia. Téves az a felfogás, hogy az újítások okoznák az élőmunka hát­térbe szorulását, az innováció pedig az elbocsátásokat. Ellenkezőleg: a stagnáló üzemmód gátolja a piacbővítést, sokszor éppen ezért „fagyasztják be” a vállalati létszámot.

Mészáros György, a NIH elnöke szerint a hivatal szolgáltató jellegének erősítésére van szükség a kis, induló vállalkozások forrás- és információszűkössége miatt. A hivatal a jövőben igyekszik felkarolni az innovatív elképzeléseket, és segítséget nyújt az ötletek menedzselésében is, hogy minél kevesebb hazai ötletet valósítsanak meg külföldön. „Magyarország hátránya eléggé tetemes a kutatás-fejlesztés és innováció területén, ezért gyorsabban kell futnunk, hogy utolérjük az élmezőnyt” – hangoztatta Mészáros.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.