BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A távközlési adó trükkjei

Nem könnyű kiigazodni a távközlési adó látszólag egyszerű rendszerén. A kétforintos adóból idén 30 milliárd forintos bevételt remél a kormány, megnéztük, ez hogyan áll össze.

Ebben a hónapban kell először megfizetniük a telekommunikációs cégeknek a távközlési adót, amely alaphelyzetben 2 forint minden megkezdett hívás és elküldött SMS után. A május közepén elfogadott törvény azonban számos korlátozást is tartalmaz.

Fontos, hogy az egy adott hívószámról indított hívások és elküldött üzenetek utáni adó havonta magánszemélyek esetében nem haladhatja meg a négyszáz forintot. Jövőre – a telekommunikációs cégeket érintő ágazati különadó kivezetése után – ez az összeg 700 forintra nő majd. Nem magánszemélyek esetében hívószámonként 1400 forint, január elsejétől pedig 2500 forint.

A mentesség alaphelyzetben viszonylag szűk, hiszen havonta mindössze tíz megkezdett percet érint magánszemélyek esetében. Ezt azonban nem kell időarányosan figyelembe venni, vagyis ha valaki hónap közben vált számot, az adómaximum mértékét előfizetőnként lehet figyelembe venni. Tehát a tízperces mentesség akár mindkét személyre vonatkozhat. Ugyanez igaz arra az esetre is, ha magánszemély helyett cég vesz át egy adott telefonszámot, vagy fordítva történik a váltás. Értelemszerűen a 400, illetve 1400 forintos havi plafon is minden előfizetőnél alkalmazandó egy hónapon belül.

A törvény nem tesz különbséget aközött, hogy valaki a szolgáltatás ellenértékét előre (feltöltőkártyával) vagy utólag (előfizetéssel) egyenlíti ki. Annak sincs jelentősége, hogy egy adott hívószám rendelhető-e egy adott előfizetőhöz vagy sem – például egy call center esetében.

Mivel az adó mértéke független az előfizetés összegétől vagy annak konstrukciójától, akkor is adóköteles egy beszélgetés, ha azt a szolgáltatóval kötött szerződés alapján hivatalosan ingyen bonyolítja le az előfizető. Vagyis akkor is fizetni kell, ha egy kártyás mobiltelefonhoz ajándék perceket kap valaki, és abban az esetben is, ha egy flotta tagjai egymást ingyen hívhatják.

Az üzenetek esetében nem árt odafigyelni arra, hogy egy SMS vagy MMS méretétől függően többnek is minősülhet. Például ha egy szöveges üzenet 300 karakteres, hiába érkezik meg egy SMS-ként, az a 160 karakteres limitet figyelembe véve két üzenet, így az adó mértéke négy forint.

A közvetítők is kötelesek fizetni ugyanazon hívószám után

Jóllehet több szolgáltató megfizetteti előfizetőivel az adót, annak alanya nem az előfizető, hanem a szolgáltató. Pontosabban a közteher a mindenki számára elérhető távközlési szolgáltatást sújtja. Mindez igaz a már meglévő hálózaton közvetítő szolgáltató (CPS) által üzemeltetett vonalaknál is, ahol a kötelezett és a közvetítő is adóalanynak minősül. Vagyis ha valaki a havi díjat például a Magyar Telekomnak fizeti, a beszélgetések után azonban egy másik szolgáltatónak tartozik, tehát mindkettőnek előfizetője, a törvény szerint mindkét cégnek fizetnie kell az adott hívószám után adót, és mindkettőt megilleti a tízperces mentesség, illetve az adómaximum.

A törvény meghatározza azt is, mely szolgáltatásokra vonatkozik az adó. Az üzenetek körébe tartozik az SMS-en kívül az MMS is, míg beszélgetés alatt a vezetékes és mobilszolgáltatáson túl az internetalapú (VOIP) szolgáltatások is adókötelesek.

A törvény meghatározza azt is, mely szolgáltatásokra vonatkozik az adó. Az üzenetek körébe tartozik az SMS-en kívül az MMS is, míg beszélgetés alatt a vezetékes és mobilszolgáltatáson túl az internetalapú (VOIP) szolgáltatások is adókötelesek.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.