Múzeumok: elodázták a legfontosabb döntést
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságBenyújtotta Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője azt a törvénytervezetet, amely a korábban megyei, 2013-ban a városi önkormányzatokhoz átkerülő múzeumok és könyvtárak sorsát hivatott rendezni. A tervből azonban kihagyták a fő konfliktus megoldását: a döntést arról, mennyi pénzt és milyen módon elosztva kapjanak a városok, amelyeknek kéretlenül is odaadták az intézményeket.
A régebben megyei könyvtárakat és múzeumokat a tömegesen csődveszélybe sodródott megyéktől gyakorlatilag minden más feladattal együtt elvették 2011 végén, és az állam magára vállalta a működtetést. Néhány hónap elteltével kiderült, hogy az államnak sem éri meg ez, ezért megszületett a döntés, hogy 2013-tól a városoké a feladat. A vita arról folyik azóta is, hogy milyen módon segítse ki az állam a településeket. A költségvetésben szerepel egy 5 milliárdos összeg, ám ez az országos összesítés. Jóval fontosabb kérdés az, hogyan osszák el az érintett városok között ezt.
Az új törvényjavaslat nem sokkal oszlatta a ködöt. Két pontosítás történt a korábbiakhoz képest: egyrészt leírták, amit sejteni lehetett, hogy az intézmények teljes személyi és tárgyi állománya, valamint pénze térítésmentesen a városoké lesz, másrészt tisztázták, hogy 18 megyében a megyeszékhely, illetve Pest megyében Szentendre önkormányzatának feladata lesz a fenntartás. Ám a pénz elosztásáról csak annyi derül ki, hogy a büdzsé végleges változatában kell szerepelnie a kérdés rendezésének.
A kormány így időt nyert, ám a fő kérdés nyílt maradt. Úgy tudjuk, tárgyalások zajlanak a megyeszékhelyekkel. Megegyezést a nyár végéig ígértek – de akár ősszel is vitázhatnak. Megyénként 100–150, de a legtöbb múzeumot fenntartóknál akár 3–400 millió forint sorsa lehet a tét évente.
Hivatalok és választás
Az önkormányzati törvényen változtatna Lázár János: az államtitkár törvényjavaslata azokat a kistelepüléseket érintené, ahol a külön álló, egész önkormányzat helyett csak egybefogva, közös hivatalban intézik az ügyeket 2013-tól. Az indítvány a választáshoz kötné a beosztást: csak azonos választókörzethez tartozó települések alkothatnak közös hivatalt.E törvényt csak kétharmaddal lehetne megváltoztatni. Hogy mi történne, ha a választókörzet határait megváltoztatják – arról Lázár nem ír.
E törvényt csak kétharmaddal lehetne megváltoztatni. Hogy mi történne, ha a választókörzet határait megváltoztatják – arról Lázár nem ír.-->


