A földbérletek megszüntetése miatt is vizsgál a bizottság
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaságeljárások Új szakaszba léptette a külföldiek földhasználati jogának megszüntetése miatt indított kötelezettségszegési eljárást az Európai Bizottság. A testület a tavaly május 1-jén életbe lépett földtörvény egyik passzusa miatt tavaly októberben indította el eljárását. Azt kifogásolta, hogy a haszonélvezeti jogok megszüntetésével Magyarország oly módon korlátozza a határokon átnyúló tevékenységet folytató befektetők jogait, ami sértheti a tőke szabad áramlására és a letelepedés szabadságára vonatkozó uniós jogot. A bizottság álláspontja szerint a törvény az unió alapjogi chartájának magántulajdonra vonatkozó rendelkezéseit is sérti. A magyar jogszabály csupán négy és fél hónapnyi átmeneti időszakot biztosított a haszonélvezetre jogosultaknak. Emellett a bizottság a törvény egy másik passzusát is kifogásolja, azt, amely lehetővé teszi az 1994 júliusa előtt kötött földbérleti szerződések egyoldalú megszüntetését. Ezt a kormányzat a zsebszerződések megszüntetésének fontosságával indokolta.
Folytatódik az almásfüzitői ülepítő miatt elindított kötelezettségszegési eljárás is. Almásfüzitővel az Brüsszel problémája, hogy szerinte az egyik ülepítőben a veszélyes hulladékot más hulladékokkal keverték, amit tilt az uniós jog, valamint, hogy nem végeztek el bizonyos kötelező hatástanulmányokat. Ebben az ügyben a bizottság közlése szerint Magyarország jelezte: a területen alkalmazott gyakorlat felülvizsgálata megkezdődött, de még folyamatban van. Miután viszont a kifogásolt gyakorlat addig is folytatódik, a bizottság úgy ítéli meg, hogy Magyarország nem hozta meg a szükséges intézkedéseket a jogsértés elhárításának érdekében, ezért az eljárás új fázisba léptetése mellett döntött.
Mindkét ügyben két hónapja van Magyarországnak, hogy tisztázza a kérdést a bizottsággal. Ha nem sikerül, akkor a brüsszeli testület következő lépésként a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság elé viheti az ügyeket.


