BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sikeresnek tartja a tavalyi évet a BÉT

Jöhet az idén a junior piac a tőzsdén a kkv-k számára, emellett nagyobb cégek is képben vannak már – mondták a tavalyi évet ismertető sajtótájékoztatón

„Időarányosan sikeres volt” – így jellemezte az év közben tulajdonosváltáson átment Budapesti Értéktőzsde (BÉT) tavalyi évét Végh Richárd vezérigazgató. A magyar tőzsde 2016-ban az MNB többségi tulajdonába került, ugyanebben az évben a tőzsdeindex, a BUX csúcsot döntött, a részvénypiacon két új kibocsátás is volt, emellett a hitelpapír-szekcióban is megjelent négy új szereplő. A részvénypiacon először a már korábban belépett Alteo vezetett be frissen kibocsátott papírokat, majd néhány nappal később a Duna

House új kibocsátóként debütált a tőzsdén. Az Eximbank, a Wingholding és a Tündérszikla kötvényeket, az Erste Jelzálogbank pedig jelzálogleveleket vezetett be a parkettre.

A BÉT 2016-tól 2020-ig tartó ötéves stratégiájában évente öt új, minőségi kritériumoknak megfelelő részvény vagy vállalati kötvény bevezetése szerepel, ezt a pontot tavaly végül is kipipálták. Emellett olyan célokat fogalmaztak meg, hogy négy éven belül 50 tőzsdeképes céget kell találni, növelni kell a nagy kapitalizációjú, likvid részvények számát, 30 kkv-t kell forráshoz juttatni, javítani kell a kisebb papírok likviditását és a tőzsdei kapitalizáció GDP-hez mért arányát is. Ebből eddig kevés valósult meg, a tőzsdei kivezetések száma is meghaladja a bevezetésekét, ráadásul nem egy társaság botrányokat követően távozik.

Végh Richárd lapunk kérdésére válaszolva elmondta: ennek a jövőben úgy szeretnék elejét venni, hogy csak a kijelölt tanácsadóik által javasolt kkv-k léphetnének a tőkepiacra. A tőzsde vezérigazgatója szerint egyébként 300 tőzsdeképes kis- és középvállalkozás is lehet Magyarországon. Ezek tőzsdére való felkészítését különféle programokkal támogatják, és a 20 milliárd forintos tőkéjű Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alapot is felhasználhatják erre a célra. Még az idén elindulhat a BÉT új kkv-piaca.

A befektetők persze leginkább a nagy cégek részvényeinek örülnének. A nagyvállalati papírok bevezetése lenne a kulcs ahhoz is, hogy több külföldi intézmény fektessen be a magyar piacon. „Van a csőben nagyobb cég” – mondta Végh a sajtótájékoztatón, azt viszont már nem konkretizálta, mely társaságra gondol. A Waberer’s egyszer már lefújta a tőzsdére lépést, de tavaly nyáron úgy nyilatkozott a cég tulajdonosa, később – talán az idén – újra megpróbálja. Az MKB Bankot szintén a tőzsdére vihetik a következő években.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.