Erősödik a BMW-vel a szektor
Sikeres évet zártak tavaly a hazai járműalkatrész-gyártók – jelentette ki Nyírő József, a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetségének (Majosz) elnöke. Hangsúlyozta, hogy a magyar autóipar az elmúlt évben mintegy 8500 milliárd forintos árbevételt elérve a GDP tizedével járult hozzá a gazdaság összteljesítményéhez, az exportban pedig 25 százalékos részarányt képvisel. A debreceni BMW-gyár indulásától a szektor további erősödését várják, ami a termelési érték növekedésén túl a beszállítói lánc bővülésében is mérhető lesz. Mintegy nyolcszáz vállalkozás folytat járműipari tevékenységet Magyarországon, együtt 175 ezer embert foglalkoztatnak. A szektor legfőbb fejlesztései az alternatív hajtás, az önvezető technológiák, az ipar 4.0, valamint a kutatás-fejlesztés-innováció köré szerveződnek. A Majosz a munkája kapcsán kiemelte: a bő negyedszázada huszonkét tagvállalattal létrejött szervezet ma már 270 vállalkozást tömörít, amelyek együttes árbevétele eléri a 2500 milliárd forintot.
A Majosz-tagok árbevétele
2500
milliárd forint


