Öt magyar győzelemnek tapsolhatott a közönség az úszók Bajnokok Sorozata Duna Arénában rendezett második állomásán az elmúlt hétvégén. Előbb 400 méter gyorson Késely Ajna (4:05,92 perc), illetve 200 méter pillangón Milák Kristóf diadalmaskodott (1:53,64), majd Hosszú Katinka a saját tervezésű dresszében tempózva triplázott. A háromszoros olimpiai és hétszeres világbajnok sorrendben 200 méter pillangón (2:06,62), 100 méter háton (59,58) és 200 méter vegyesen (2:08,81) csapott elsőként a célba.
A 3,9 millió dollár összdíjazású elitsorozatban egy számban csak négyen versenyeznek, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA a legjobbakat hívja meg, többek között olimpiai bajnokokat, világbajnokokat, ranglistavezetőket. A számok győztesei 10 ezer dollárt kapnak, a második helyezettek
8 ezer, a harmadikak 6 ezer, a negyedikek pedig 5 ezer dollárt vihetnek haza, egy esetleges világcsúcs pedig további 20 ezer dollárt ér. A sorozat három állomásból áll. Április végén a kínai Kuangcsou városában rajtolt, majd Budapest után május 31-én és június 1-jén az egyesült államokbeli Indianapolis következik.
A sorozat összdíjazása
3,9
millió dollár
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.