Magyar gazdaság

Töretlen maradhat a húsárak emelkedése

Az elmúlt hetekben is tovább drágult az élő sertés, és mivel a húsipari cégek eddig csupán költségnövekedéseik egy részét tudták érvényesíteni, további áremelkedés várható.

Egy év alatt forintban számolva már több mint 50 százalékkal emelkedett az élő sertés ára. Ez nagyrészt az uniós piaci folyamatok leképezése, hiszen euróban több mint 40 százalékkal nőtt az európai átlagár, és a forint gyengülése is kivette a részét az emelkedésből – mondta a Világgazdaságnak Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) elnöke.

Ez közvetlenül hat a magyar árakra, hiszen azok legtöbb esetben az európai, azon belül is a német árakhoz vannak kötve, az elszámolás pedig forintban történik.

Az alapanyag árának emelkedése rendkívül érzékenyen érinti a húsipari cégeket, hiszen a tőkehúsok esetében megközelítőleg az önköltség kétharmadát, a készítményeknél pedig átlagosan legalább 50 százalékát teszi ki az élő sertés ára.

Ezenfelül az elmúlt évben egyenként 10 százalékot meghaladó mértékben emelkedtek a bér- és energiaköltségek. Éder Tamás idén is bérnövekedésekkel számol, az energiaköltségek további változása ugyanakkor a koronavírus miatt egyelőre bizonytalan.

Fotó: VG – Vémi Zoltán

Az élő sertés árában az elmúlt hetek is emelkedést hoztak az uniós piacon.

A Hússzövetség elnöke szerint egyelőre úgy tűnik, hogy az élő sertés éven belüli árának alakulása követi az unióban sokéves átlagban kialakult normát:

vagyis az év elejei alacsonyabb árak után február–márciusban elkezd emelkedni, és ez hagyományosan kitart az év közepéig. Csakhogy az idén mindez egy sokkal magasabb szintről történik.

Ezek alapján a húspiacon a közeljövőben nem számíthatunk árcsökkenésre, csak extrém piaci szituáció esetén. Ilyen lehet, ha például a kínaiak nem tudják átvenni az Európából érkező húst, mert a szállítmányok nem indulnak el.

Így időszakosan csökkenhet az árnyomás, amelyet éppen az táplált, hogy az Európai Unióból Kínába közel 80 százalékkal megnőtt az az ott pusztító afrikai sertéspestis (ASP) miatt kialakult hiány következtében.

A teljes cikket elolvashatják a Világgazdaság keddi számában

afrikai sertéspestis hússzövetség Éder Tamás koronavírus húsárak élősertés
Kapcsolódó cikkek