BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lendületben a nagyvállalatok

A következő három évben 315 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg Magyarországon a nagyvállalati beruházási támogatás keretében – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán. A tárcavezető hangsúlyozta: számos magyar vállalat a járvány idején is fejlesztéseket tervez, ezt a kormány is támogatni kívánja, ezért a program idei keretét 25 milliárd forinttal, 40 milliárd forintra emelik. A koronavírus-járvány által okozott gazdasági károk enyhítésében és a gazdaság újraindításában kulcsszerepe van a beruházások ösztönzésének – jelentette ki Varga Mihály. Mint mondta: a 2015-ben indított nagyvállalati beruházási támogatás a kormány egyik legeredményesebb befektetésösztönzési programja, amellyel eddig 264 milliárd forint értékű beruházás és 2600 új munkahely jött létre.

A Pénzügyminisztérium által készített felmérés szerint mintegy hatvan magyar vállalatnak van már elindított vagy tervezett beruházása, ezek összesített értéke meghaladja a 315 milliárd forintot. Ezek a fejlesztések nemcsak új munkahelyeket teremtenek majd, hanem javítják a termelékenységet, az alkalmazott technológiát, valamint hozzájárulnak a piac bővüléséhez is – részletezte Varga Mihály, kiemelve, hogy a beruházási igény több ágazatban, így az élelmiszeriparban, az építőiparban és a járműiparban is tapasztalható, ezeket a kormány a programon keresztül kívánja támogatni.

Hatvan fejlesztés indul

315

milliárd forint értékben

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.