Magyar gazdaság

A rendezvényszervezőkre még rájár az rúd

Szinte lenullázta a békéscsabai Körös-Trade Kereskedelmi és Kiállításszervező Kft. bevételeit a járvány, példázva, milyen nehéz időszakot éltek át a hazai rendezvényszervezők, és még mindig nem látszik a vége.

A korábban stabilan évi 40 millió forint körüli forgalmú cég árbevétele tavaly 6,5 millió forintra zuhant, és még ennél is nagyobb – mintegy nyolcmilliós – veszteség keletkezett. Tavaly tavasszal gyakorlatilag leállt a bevétel gerincét – mintegy 80 százalékát – konferenciák és kereskedelmi rendezvények szervezése, és ha emellett nem adnak bérbe irodákat, és nem nyújtanak egyéb szolgáltatásokat, teljesen bevétel nélkül maradtak volna. Most a tartalékaikat élik fel.

Ez egy 28 éves cég, nagy tapasztalattal, de ami jött, arra nem számíthattunk

– mondta Nóvé Zoltán ügyvezető igazgató.

A határon túl is dolgozunk, Aradon, Kolozsváron, Nagyváradon, utoljára tavaly februárban volt ott munkánk, de azóta minden leállt.

Fotó: Kallus György / VG

A kiállítási piac a gazdaság újranyitásával óvatosan kezd éledezni, ami számukra idén jó eséllyel létrejöhet, az egy őszi kiállítás a határon túl.

Nem tudni még, a tavalyihoz hasonlóan nem marad-e el megint a békéscsabai kolbászfesztivál és a hozzá kapcsolódó élelmiszeripari kiállítás, amelyet ők szoktak szervezni. Ebben a nehéz helyzetben a cégnél egy alkalmazott kapott háromhavi járuléktámogatást, majd a csökkentett munkaidős foglalkoztatási támogatást kapta meg a cég szintén három hónapra.

A tavaly novemberben induló ágazati bértámogatási programba nem tudtak bekapcsolódni, mivel a tényleges főtevékenységük árbevétele – amelynek alapján támogatásra lettek volna jogosultak – a pandémia miatt nullára csökkent, márpedig a program kritériumai közt minimálisan 30 százalékos árbevétel szerepel. Ily módon a járvány okozta eddigi károk enyhítésére szolgáló támogatások a cég esetében megközelítőleg sem tudták kompenzálni a kieséseket. „De bízunk benne – mondta az ügyvezető –, hogy a cég a közeljövőben visszatérhet a megszokott, eredményes pályájára.”

járvány rendezvény rendezvényszervezők koronavírus
Kapcsolódó cikkek