Idén júliusban 261,8 ezer álláskereső volt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) regiszterében, vagyis közel 104 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban. Az álláskeresők száma 2020 júliusához képest 28,4 a megelőző hónaphoz viszonyítva 1,4 százalékkal csökkent.

Iskolai végzettség tekintetében a legfeljebb általános iskolát végzettek 107 ezres létszáma az álláskeresőkön belül 40,9 százalékot jelentett a vizsgált hónapban. Középfokú iskolai végzettséggel 136,3 ezer fő (52,1 százalék), felsőfokú végzettséggel 18,4 ezer fő (7 százalék) rendelkezett.

A tárgyhónapban 143,2 ezer álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, akiknek 49 százaléka álláskeresési ellátásban, 51 százaléka pedig szociális jellegű támogatásban részesült. Az álláskeresők 45,3 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.

Fotó: Pusztai Sándor

A nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,6  százalék volt júliusban, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 4,1 százalékos. A legalacsonyabb értékekkel Győr-Moson-Sopron megye rendelkezett, de a kedvező munkaerőpiaci mutatókkal rendelkező területek között megemlíthető még Budapest, Csongrád-Csanád, Pest, Vas, Komárom-Esztergom és Fejér megye is.

A júliusi nyilvántartásban 20,5 ezer pályakezdő szerepelt, arányuk az összes álláskereső között 7,8 százalék. A pályakezdő álláskeresők 38,9 százalékának legfeljebb általános iskolai, 15,7 százalékának szakiskolai vagy szakmunkás, 16,5 százalékának gimnáziumi, 24,4 százalékának szakközépiskolai (szakgimnáziumi) vagy technikumi, 4,5 százalékának felsőfokú iskolai végzettsége volt. A szakképzetlenek aránya 32 százalékos volt.

A tartósan, egy éven túl nyilvántartásban lévő álláskeresők számában 17,7 százalékos a növekedés az egy évvel korábbi létszámhoz képest. A 93,5 ezer tartós álláskereső az összes álláskeresőhöz viszonyítva 35,7 százalékos aránnyal szerepelt.

A tárgyhónapban összesen 32,1 ezer álláskereső kérte nyilvántartásba vételét az illetékes járási, vagy kerületi hivatalnál, amelyből az első alkalommal regisztrálók aránya 12,9 százalékot tett ki. Az új belépők száma az előző év azonos időszakához képest jelentősen, 43,6 százalékkal csökkent.

A foglalkoztatók július során összesen 46,1 ezer üres álláshelyet jelentettek be, amelynek 71,5 százalékához igényeltek támogatást. Az álláshelyek számában tartósan erős szezonalitás érzékelhető, ezért egyértelmű, a válság következményeként értékelhető tendencia nem mutatható ki. A legtöbb új munkaerőigény Borsod-Abaúj-Zemplén megye, a főváros, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun és Békés megye területére koncentrálódott, de jelentős volt a bejelentések száma a fővárosban és Pest megyében is. Összességében júliusban 105,8 ezer álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből a hónap végére 65,7 ezer maradt üres, betöltetlen.