Szeptemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 428 100, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 284 700 forint volt, mindkettő 9,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A bruttó keresetek a vállalkozások körében 8,0, a költségvetésben – az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben – ezt meghaladóan, 9,4 százalékkal nőttek.

Fotó: Shutterstock

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 284 700, a kedvezményeket is figyelembe véve 293 400 forintot ért el.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 9,1 százalékkal nőtt. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 8,9 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 406 800 forintra becsülhető, 9,0 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

A bruttó kereset mediánértéke 349 300 forint volt, amely 8,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

2021. január és szeptembere között 

A bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 440 900, a költségvetésben 402 900, a nonprofit szektorban 391 400 forintot ért el, ami 7,8, 9,6, illetve 11,4 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelések – köztük az orvosi béremelés, a bírók, ügyészek és a bölcsődei dolgozók illetményemelése – hatására a költségvetés bruttó átlagkereset-növekedése meghaladta a nemzetgazdasági átlag emelkedését. A nonprofit szektor jelentős keresetnövekedéséhez hozzájárult, hogy augusztus elejétől számos oktatási intézmény, fenntartójának változása miatt, a költségvetési szektorból ebbe a szektorba sorolódott.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység ágban volt a legmagasabb (746 900 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (261 200 forint).

A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 467 300, a nők esetében 392 100 forint volt, ez a férfiaknál 8,8, a nőknél 8,2 százalékos növekedést jelent egy év alatt.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 400 700 forintra becsülhető, 8,8 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

A reálkereset 3,9 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 4,4 százalékos növekedése mellett.

A bruttó kereset mediánértéke 344 500 forint volt, amely 9,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.