A legtöbb magyar, a megkérdezettek 80 százaléka fontosnak tartja, hogy a lakhelye otthonos és kényelmes legyen, 53 százalék elégedett a jelenlegi lakásával, és közel 70 százaléknak az otthona jelenti azt a helyet, ahol a leginkább ki tud kapcsolódni – derült ki a JYSK üzletlánc reprezentatív kutatásából. 

lakberendezés
Fotó: Shutterstock

A válaszadók átlagosan évente közel 30 ezer forintot költenek a lakberendezésre, a legtöbbet – közel évi 40 ezer forintot – a 30-as korosztály tagjai szánnak erre. Lakberendezési tárgyakat kevesen vásárolnak ünnepekre készülve, a különböző kiegészítők közül pedig a gyertyák kerülnek a legtöbbször a kosarakba: 22 százalék évente 2-3 alkalommal is beszerzi ezeket.

A kutatás szerint a megkérdezettek 53 százaléka elégedett jelenlegi otthonával, és 

a férfiak között nagyobb a lakhelyükről pozitívan gondolkodók aránya. 

Az otthon sokak számára a kikapcsolódás helyszíne: a megkérdezettek 69 százaléka szerint a lakásában tud igazán lazítani. Ráadásul a magyarok 55 százaléka úgy gondolja, elég tér van az otthonában, hogy mindenki ki tudjon kapcsolódni, ezzel leginkább egyébként nem meglepő módon a családi házban élők értenek egyet

A válaszadók 60 százaléknak fontos, hogy az otthonában vendégül tudja látni a családját, barátait: ezzel leginkább a nők és az idősebb korosztály tagjai, az 50–65 évesek értenek egyet. A JYSK kutatása szerint a döntő többség, 80 százalék számára fontos, hogy a lakása otthonos és kényelmes legyen, a járványhelyzet hatására ez egyébként a kényelem valamennyivel még nagyobb szerepet kapott. 

A megkérdezettek 12 százalékának azóta még fontosabb lett, hogy valóban otthonosan érezze magát a lakásában, és közel ugyanennyien több időt is töltenek az otthonaikban azóta.

A funkcionalitás mellett a lakberendezés és a dizájn is fontosnak bizonyult 10-ből 4 válaszadónak, főként a nők és az idősebb korosztály éltek ezzel az igénnyel. A funkcionalitást pedig inkább a férfiak és a 18–29 éves helyezték előtérbe. Érdekes módon ebben a kérdésben nem volt eltérés a saját tulajdonú ingatlanban és a bérelt lakásban élők között. Ennél azonban kevesebben vannak azok, akik szeretik és szokták is csinosítani az otthonukat, és még kevesebbeket érdekelnek vagy követik a különböző lakberendezési trendeket.

A közleményből az is kiderül, hogy a magyarok átlagosan 29 ezer forintot költenek évente lakáskiegészítőkre, azaz például lakástextíliára, dísztárgyakra. Az átlagnál valamennyivel kevesebbért szerzik be ezeket a tárgyakat a nem saját tulajdonú lakásban élők, és a 76 négyzetméternél kisebb területű ingatlanokban élők. 

A legtöbbet pedig a 30–39 éves korosztály szán erre a célra: náluk ez az összeg már közel 40 ezer forintra rúg, míg az éves 25 ezer forinttal a legkevesebbet a 19–25 évesek költenek.

Kiegészítőket a legtöbben praktikus okból vásárolnak, 57 százalék akkor, amikor arra éppen szüksége van. A megkérdezettek 41 százaléka azonban akkor is vásárol, ha valamilyen neki tetsző kiegészítőt talál. A megkérdezettek 40 százaléka egyetértett azzal, hogy felújítás vagy egy költözés alkalmával kiegészítőkből is bevásárol, azonban ünnepek alkalmával vagy évszakváltáskor már kevesebben indulnak a boltokba: mindössze 10-ből 3-an értenek ezzel egyet.

A különböző dekorációk terén hazánkban nem különösebben népszerűek a műnövények, a válaszadók 24 százaléka ritkábban mint évente szerez be ilyet, 52 százalék viszont soha. Díszpárnát, pokrócót, és ágytakarót szintén ritkábban mint évente vásárol a megkérdezettek több mint fele, és jóval kevesebben vannak – mindössze 18 százalék -, akik évente legalább egyszer beszereznek takarókat. 

Új vázákért szintén ritkábban mint évente megy a boltokba a többség, évente több mint egyszer leginkább a falun élők (17 százalék) díszíti a lakását új vázákkal. Bögrékért vagy tálakért hasonló időközönként – ritkábban mint évente – tér be a magyarok 48 százaléka a boltokba, azonban 10-ből 3-an már évente több (1–3 alkalommal) is vesznek ilyen termékeket. 

Legnépszerűbb kiegészítőnek a gyertyák bizonyultak, ezeket a megkérdezettek 22 százaléka évente 2-3 alkalommal is beteszi a kosárba, és körülbelül ugyanennyien vannak, akik évente egyszer vásárolnak ilyen terméket. Az évente több mint 10 alkalommal gyertyát beszerzők között legnagyobb aránya a 18–29 évesek képviseltetik magukat.