BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rohamosan esik a tej ára

Nincsenek könnyű helyzetben a hazai tejtermelő gazdaságok. Miközben az uniós túltermelés miatt folyamatosan esik a nyerstej felvásárlási ára, a fogyasztáscsökkenés miatt pedig a késztermékek átadói árai is alacsonyabb szintre kerültek, az állatokkal még mindig a múlt évi drága takarmányt etetik a termelők, s a magas áron megkötött gáz- és villanyszámlákat nyögik.

Jelentős árcsökkenés várható a hazai tejpiacon, a felvásárlási árak már márciusban is csökkentek, közel 6 százalékkal volt alacsonyabb a nyers tej ára itthon, a nyers tej kilogrammonkénti ára márciusban 204 forintot ért. Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta: az európai uniós ár és mennyiségi tendenciák a nyerstej és az importált késztermékek szempontjából is meghatározók a magyar piac számára. Minden, ami a spot piacon, majd az EU piacán történik, az 2-3 hónapon belül törvényszerűen bekövetkezik nálunk is. A hazai folyamatok most lekövetik az európai trendeket, amelyre a magyar szereplők tevékenysége csak igen kis mértékben gyakorol hatást. 

Intensive,Breeding,Of,Cows,In,A,Row,Exploited,For,Milk
Fotó: Michele Ursi
20221122 Kaposvár 

Még több cég igényelhet mostantól támogatást: eddig az a vállalkozás minősült energia intenzívnek, amelyik energia költsége 2021-ben elérte az árbevétel három százalékát, a jövőben ez az elvárás két százalékra csökken. A kaposvári tejüzemben már elkezdték a jelentkezéshez szükséges előkészületeket

Fotó: Lang Róbert lr
Somogyi Hírlap
20221122 Kaposvár Még több cég igényelhet mostantól támogatást: eddig az a vállalkozás minősült energia intenzívnek, amelyik energia költsége 2021-ben elérte az árbevétel három százalékát, a jövőben ez az elvárás két százalékra csökken. A kaposvári tejüzemben már elkezdték a jelentkezéshez szükséges előkészületeketFotó: Lang Róbert lrSomogyi Hírlap
Az infláció miatt egyes tejtermékek esetében jelentősen visszaesett a kereslet.  Fotó: Lang Róbert / Somogyi Hírlap

 

A tavalyi rekord magas európai uniós tejáraknak köszönhetően Észak- és Nyugat-Európa tejtermelése tavaly ősztől erősödésnek indult, jelentős feleslegek kezdtek kialakulni

– hívta fel a figyelmet a szakember. 

Az EU tejpor, illetve vaj kereskedelme a harmadik országok felé lelassult, hiszen a tavalyi energiaárak drasztikus emelkedése miatt – a porításhoz szükséges gáz és a hűtéshez használt elektromos áramon keresztül – az európai uniós termékek versenyképessége csökkent a nemzetközi piacon. A közösség harmadik országok felé irányuló tej és tejtermék exportja mennyiségben 6,9 százalékkal csökkent tavaly, a visszaesés pedig – havi 2-3 százalékos mértékben – az idén is folytatódik. Mindez az árakra is hatással van: a január óta eltelt négy hónapban összesen 16 százalékot esett vissza a nyerstej uniós átlagára. Ehhez igazodnak a hazai árak is. 

A magyar nyerstej kiviteli ára a tavalyi rekordszintről 2023 márciusára több mint 100 forinttal, csaknem 45 százalékos csökkenéssel 132,5 forintra süllyedt kilogrammonként

– emelte ki Harcz Zoltán, jelezve: a hazai feldolgozók által megtermelt és belföldön értékesített tejtermékek mennyiségében is csökkenés figyelhető meg. Áprilisban az egy évvel korábbi szinthez képest vajból például 15 százalékkal, tejfölből 28 százalékkal, túróból 30 százalékkal kevesebbet adtak el a belföldi piacon a gyártók. 

Ezzel együtt a feldolgozói átadói árak is estek. Az év eleje óta a túrót hét, a 1,5 százalékos UHT tejet 13 százalékkal olcsóbban vették át a beszállítóktól a kereskedők, míg a vajért 15, a trappista sajtét pedig 21 százalékkal fizettek kevesebbet a feldolgozóknak.

Bár a termékek árának csökkenése egybeesik a gabonapiacon tapasztalható áreséssel, az olcsóbb takarmányok azonban még nem jelentenek segítséget a tejtermelő gazdaságoknak. Tudni kell, hogy a hazai tejtermelők nagy része egész évre biztosítja takarmányszükségletét. Az idei abrakot tavaly nyáron és ősszel szerezték be, amikor a brutális aszály miatt egekben voltak az árak. Ezt a takarmányt pedig most használják fel a gazdaságok – jegyezte meg Harcz Zoltán, majd hozzátette: az ágazat szereplői között sokan vannak azok, akik az energia beszerzéseiket önhibájukon kívül a lehető legrosszabbkor rögzítették, akár egy évre is. Az ő esetükben a mostani olcsóbb gáz- és elektromos áramárak még nem jelentenek könnyebbséget.

Mindezek miatt rendkívül nehéz időszak a mostani a magyar gazdáknak és ugyanilyen nehéz 1-2 hónap áll előttünk. Ugyanakkor a mostani nehéz idők is megmutatják, hogy a EU által megkövetelt hosszú távú hazai nyerstej értékesítési szerződések most is kiszámíthatóbb szerződéses környezetet teremtenek, a piaci kilengések esetén a korrekció lassabban, „fáziskéséssel” történik meg – jegyezte meg a terméktanács ügyvezető igazgatója.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Török János/Délmagyarország)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.