BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szegedi BYD-gyár: megvan, hogy mikor indul a termelés – nem kell tartani az Európai Bizottságtól

Mintegy 192 milliárd forintos alaptőkével bejegyezték a Szegedre tervezett elektromosautó-üzem mögötti vállalatot, a BYD Auto Hungary Kft.-t. A gyár első két csarnokát a város határában található, 300 hektáros ipari parkban lévő lézeres kutatóintézettől északra, az 5-ös főút mellett, tehát nem a közeli Liliom Lakópark szomszédságában húzzák fel. Miközben az unió végrehajtó testülete a kínai villanyoskocsi-gyártók ellen vizsgálódik, addig a szegediek örülnek az ázsiai óriás érkezésének.

„Két dolgot vállalt a kormány a BYD tervezett szegedi beruházása kapcsán: az infrastruktúra fejlesztésére 47-48 milliárd forintot fordít, illetve ígért állami támogatást is, amelynek összegét akkor hozzuk nyilvánosságra, amikor azt jóváhagyja az Európai Bizottság” – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. Azt viszont a Szeged Televízió Híradójából lehet tudni, hogy a jövő év, azaz 2025 második felében már a termelés is megkezdődhet az üzemben. Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester arról is beszélt, hogy 

a város iparűzési adóból származó bevétele már az építkezési munkák alatt is nőni fog,

a gyártás pedig fokozatosan indul be, a teljes felfutásra három-négy évet kell majd várni.

Thailand Bangkok EV Expo 2023
A jövő év második felében kezdődhet meg a termelés a BYD szegedi gyárában.
Fotó: AFP

 

Bejegyezték a BYD-et – a cég alaptőkéje kétszerese Szeged költségvetésének

A riportból az is kiderül, hogy mintegy 192 milliárd forintos alaptőkével az elektromosautó-gyár mögötti vállalat, a BYD Auto Hungary Kft. is bejegyzésre került – ez az összeg a város éves költségvetésének a kétszerese. A létesítmény a Szeged határában lévő, mintegy 300 hektáros ipari parkban, az ELI-ALPS lézeres kutatóintézet és a Science Park szomszédságában épül fel, az ázsiai konszern innen szolgálja majd ki az európai piacot. A több ezer új munkahelyet létrehozó kínai óriás az akkumulátorgyártás és a vegyipari tevékenységek kivételével a teljes gyártási folyamatot itt valósítja meg.

Az első két csarnokot az ELI-ALPS-től északra, az 5-ös főút mellett, tehát nem a közeli Liliom Lakópark szomszédságában húzzák fel. A Szeged TV által megkérdezett helyiek örülnek a beruházásnak, a legtöbben a munkahelyteremtést emelték ki. Nagy Sándor szerint a BYD hamarosan megvásárolja a 300 hektáros területet az önkormányzattól, utána pedig felgyorsulhatnak az események. 

A tudósításban szó esik arról, hogy a kormány ugyan elveheti az iparűzési adót, ahogy tette azt az iváncsai akkumulátorgyárral, a dél-koreai SK Innovationnel, illetve a rácalmási gumiüzemmel és a szintén dél-koreai Hangkook Tire-rel, de a jelenlegi szabályozások védik a megyei jogú városokat, így Szegedet is.    

Hiába vizsgálódnak, nem kell tartani tőlük

Ahogy arról a Világgazdaság is beszámolt, vizsgálódik az Európai Bizottság a kínai elektromosautó-gyártóknál, hogy tisztességtelen állami támogatásokkal tartják-e alacsonyan a járműveik árát. A nyomozásban 

  • a BYD, 
  • a SAIC és 
  • a Geely is érintett. 

Gulyás Gergely ezzel kapcsolatban kiemelte, egyre inkább terjed Nyugat-Európában az úgynevezett decoupling, vagyis az a nézet, hogy a kínai gazdaságot le kell vágni Európáról. A miniszter szemében ez rossz döntés, mert a magyar kormány a szabadkereskedelem híve. Hozzátette: egyébként sem kell tartani az unió végrehajtó testületétől.

Újabb autógyár-beruházást jelentett be a BYD

Szeged után Indonéziában is autógyárat épít a BYD, a kínai járműipari óriás 1,3 milliárd dolláros beruházást jelentett be, évi 150 ezer darabos kapacitással.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.