BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Így áll Magyarország legnagyobb autópálya-alagút építési projektje – fotók

Az ütemtervnek megfelelően márciusban elindulhat a gyorsforgalmi út végleges pályaszerkezetének kialakítása is.

A déli és az északi járatban egyaránt lezárultak az M85-ös alagút szerkezeti munkálatai, így márciusban megkezdődhet a pályaszerkezetet befejező bazaltbeton terítése – írja a Magyar Építők.

Az aszfaltozási munkálatokat követően márciusban indulhat el a pályaszerkezetet befejező bazaltbeton terítése.

A lap emlékeztet rá, hogy az M85-ös gyorsforgalmi út zárószakaszán épülő alagút kivitelezője az SDD Konzorcium, amelynek tagjai a Dömper Kft., a Subterra-Raab Kft. és a Pannon-Doprastav Kft. Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházása a 780 méteres alagútpár mellett a Fertőrákos csomópont és a soproni országhatár közötti 4,2 kilométeres négysávos út kivitelezését is tartalmazza, továbbá az északnyugati soproni elkerülő út megépítését is.

A 2020 októberében indult projekt teljes költsége 53 milliárd forint.

A lap szerint a déli járatában január végén megtörtént a 17 centiméter vastag CKT-4 hidraulikus kötőanyagú alapréteg, valamint a 4 centiméter vastag AC-11 elválasztó aszfalt réteg behúzása teljes hosszban. Az AC-11 aszfaltréteg azért is jelentős, mert ezután kezdik meg az alagút belső falazatára rákerülő bevonat előkészítését. Ennek során a fogadó betonfelületet tisztítják, majd festékszóró segítségével felhordják a bevonat rétegeit.

Fotó: Magyar Építők

A kivitelezési beszámoló szerint, az ütemtervnek megfelelően, az autóút végleges pályaszerkezetének kialakítása is elindulhat. 

A pályaszerkezet felső rétegének kiépítését, azaz a 26 centiméter bazaltbeton terítését márciusra tervezi az SDD Konzorcium. Ehhez a munkafázishoz többek közt teljesülnie kell mindkét járatban a járdabetonozásnak, a bevonatkészítésnek, a kábelbehúzásoknak és a szerelvényezésnek a boltozatban. Továbbá az északi járatban a korábban említett munkafolyamatokat is be kell fejezni, valamint a 17 centiméteres CKT-4 réteg, illetve a 4 centiméteres AC-11 elválasztó réteg terítését.

A bazaltbeton kivitelezése után a már nagyrészt beépített forgalomtechnikai és vezérléstechnikai elemek befejezése következhet fő feladatként, valamint az alagútirányításért felelős szoftver, azaz a SCADA felélesztése és a rendszerelemek üzempróbája.

Fotó: Magyar Építők

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.