BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ingyen vonatozhatják körbe Európát a 18 évesek

Az immár hetedik éve rendkívüli népszerűségnek örvendő kezdeményezés keretében eddig összesen már több százezer európai fiatal utazhatta be Európát Interrail vasúti bérlettel.

Azok a fiatal felnőttek, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket, és szeretnék bejárni Európát, kedd déltől két hétig újra regisztrálhatnak az ingyenes, Európa 32 országába érvényes Interrail vonatbérletre – közölte a MÁV.

Budapest,,Hungary,-,March,8,,2023:,A,Stadler,Flirt,Train
MÁV vonat
Az ingyenes vonatjegyre hatalmas az érdeklődés a fiatalok körében / Fotó: Shutterstock

A közlemény kifejti: az Európai Unió fenntartható utazás előmozdítását célzó DiscoverEU nevű programja keretében április 16. és 30. között a 2005. július 1. és 2006. június 30. között született, az unióban vagy az Erasmus+ programhoz társult nem uniós országok valamelyikében élő fiatalok ismét pályázhatnak a 35 ezer ingyenes vasúti bérlet egyikére.

A tájékoztatás szerint jelentkezni az Európai Ifjúsági Portálon lehet, ahol a regisztrációt követően részt kell venni egy kvízjátékban.

A szerencsés pályázók idén július 1. és 2025. szeptember 30. között használhatják fel az utazási igazolványukat, és legfeljebb 30 napig lehetnek úton.

Bővebb információ a DiscoverEU oldalon található: https://youth.europa.eu/discovereu_hu

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.