BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották az Airbnb-tervezetet

Társadalmi egyeztetésre bocsátották azt a jogszabálytervezetet, amely a fővárosi Airbnb-szolgáltatás szigorításáról szól. Két éven keresztül valóban nem jelenhetne meg új szereplő a rövid bérleti piacon Budapesten, illetve az átalányadózók terhei közel négyszeresére emelkedhetnek a jövő évtől.

Hétfőről keddre virradó éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány az Airbnb-rendelet szigorításáról szóló jogszabálytervezetet. A várakozásoknak és előzetes bejelentéseknek megfelelően a kormány érdemben megszigorítaná a fővárosi rövid bérleti piacon tevékenykedők helyzetét. A kormány október 29-ig várja az észrevételeket.

SZB20170726_8348 Airbnb
Társadalmi egyeztetésre bocsátották az Airbnb-tervezetet / Fotó: Mediaworks

Ahogy azt a Világgazdaság is megírta, jogszabálytervezet alapján Budapest közigazgatási határán belül 2026. december 31-ig nem lehetne nyilvántartásba venni új magán-, illetve egyéb szálláshelyet. A tervek szerint a változás 2025. január elsején lépne életbe, vagyis az idei évben még beléphetnek új szereplők a piacra.

Még engedélyt kaphatnak azok, akik 2024. december 31-ig szálláshely-minősítési eljárás iránti igényüket benyújtották a megfelelő szervezethez.

Egy kérelem akkor tekinthető benyújtottnak, ha a szolgáltató a szálláshely-minősítő szervezet elektronikus felületén az önértékelését befejezte.

A jogalkotó a tervek szerint az érintettek adóterhét is érdemben megnöveli: a törvényjavaslat értelmében 2025-től kezdődően a magánszálláshelyek után fizetendő éves átalányadó mértékét szobánként 38 400 forintról 150 ezer forintra emelnék. Ezzel 3,9-szeresére emelkedne a kérdéses adó mértéke.

A tervezetben nem konkrétan Budapest lett nevesítve

– hívja fel a figyelmet a Bankmonitor közleménye. A tervezet értelmében azon településeken emelkedne meg az adó mértéke, ahol a tárgyévet megelőző második évben a vendégéjszakák száma meghaladta a kétmilliót. Azon településeken marad 38 400 forint a szobánkénti évi átalányadó, ahol ezt a szintet nem lépte át a vendégéjszakák száma.

A jogszabályváltozás 2025-től lépne életbe a tervek szerint, vagyis a jövő évben az érintetteknek már a megemelt adót kellene fizetniük. A kérdéses települések listáját a KSH adatbázisa alapján a NAV minden év január 31-ig köteles közzétenni. 2025-ben ezen közzétételnek már január 15-ig meg kell történnie.

A KSH egyik korábbi publikációjában már láthatjuk a 2023-as év 15 legnépszerűbb hazai turisztikai célpontjának listáját az ott eltöltött vendégéjszakák számával együtt:

  • Budapest, 14 162 000 vendégéjszaka
  • Siófok, 1 117 000 vendégéjszaka
  • Hajdúszoboszló, 1 112 000 vendégéjszaka
  • Hévíz, 1 069 000 vendégéjszaka
  • Balatonfüred, 888 000 vendégéjszaka
  • Bük, 744 000 vendégéjszaka
  • Zalakaros, 730 000 vendégéjszaka
  • Gyula, 596 000 vendégéjszaka
  • Szeged, 595 000 vendégéjszaka
  • Sárvár, 581 000 vendégéjszaka
  • Debrecen 577 000 vendégéjszaka
  • Eger, 571 000 vendégéjszaka
  • Miskolc, 498 000 vendégéjszaka
  • Győr, 485 000 vendégéjszaka
  • Nyíregyháza, 391 000 vendégéjszaka

Nincs kimondva tehát a tervezetben, hogy Budapesten emelkednek az adók, de a vendégéjszakák száma alapján ez egyértelműen kiolvasható. Az összes vendégéjszakák száma 2023-ban egyedül Budapesten lépte át a kétmilliót. Az idei év lesz az irányadó a 2025-ös átalányadó szempontjából.

A két intézkedés hatással lehet a fővárosi albérleti díjakra és lakásárakra is.

Jelenleg a Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentése alapján Budapesten mintegy 26 ezer szoba fogad vendégeket magánszálláshelyeken. Ez a szám az idei évben még emelkedhet, de a jövő évtől 2026. december 31-ig belépési tilalom van. Ez alapvetően befagyasztja a piacot.

Az Airbnb-szabályozás nagy hatással lehet az ingatlanpiacra

Emellett az adóterhek érdemi emelkedése egyes tulajdonosokat arra ösztönözhet, hogy ingatlanjukkal elhagyják az Airbnb-piacot, lakásukat inkább hosszú távra adják ki. A kínálat bővülése miatt pedig csökkenhetnek a hosszú távra kiadott házak albérleti díjai. 

Ráadásul egyesek akár ingatlanuk értékesítése mellett is dönthetnek, ez pedig fékezheti a lakásárak emelkedését.

A lakáspiacra azonban számos más tényező is hat, ráadásul a kormány által bejelentett intézkedések egy része inkább árfelhajtó hatású. Éppen ezért mindenkinek alaposan át kell gondolnia, hogy az Airbnb tervezett szigorítása miatt kivár-e a lakásvásárlással.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.