Néhány órán belül jelentős változás történik az elektronikus ügyintézést, illetve elektronikus közszolgáltatásokat biztosító Ügyfélkapu használatában: a hagyományos felhasználónév, jelszó belépési mód kiegészül a jóval nagyobb biztonságot adó kétfaktoros azonosítással. Az egyfaktoros azonosítás ugyanis már nem felel meg az európai sztenderdeknek. Az általunk ismert legfrissebb adatok szerint összesen 3,2 millió Ügyfélkapu+ felhasználó regisztráció, illetve 1,4 millió Digitális Állampolgári (DÁP) letöltés történt, de mi lesz azzal, aki nem „regisztrál át” időben?
Nem szűnik meg az Ügyfélkapu,
a január 16-án lejáró határidő azt jelenti, hogy változik az azonosítási mód. Az Ügyfélkapu + vagy a DÁP regisztrációt később is bármikor el lehet végezni, ezt nem érinti a január 15-i határidő
– jelezte a Világgazdaságnak az IdomSoft Zrt. Az alkalmazás fejlesztője úgy fogalmazott: azért fontos addig elvégezni az Ügyfélkapu+ vagy a Digitális Állampolgár regisztrációt, mert ezek hiányában az állampolgár nem fog tudni belépni az elektronikus ügyintézési felületeire, így például nem fogja tudni elolvasni a tárhelyére érkezett, sok esetben határidős hivatalos értesítéseket sem.
Az IdomSoft szerint fontos kiemelni, hogy az Ügyfélkapu nem egy ügyintézési felület, hanem egy azonosítási szolgáltatás, amellyel az állampolgárok beléphetnek az azonosítást kérő állami ügyintézési felületekre, mint például a tarhely.gov.hu vagy az eeszt.gov.hu. Ezek a felületek továbbra is elérhetők közvetlenül, vagy a magyarorszag.hu oldalról.
Az online ügyintézés lehetősége továbbra is adott, ugyanazokon a felületeken, ahol eddig, és az ügyintézés módja sem változik, csak az ügyintézési felületekre való belépéshez szükséges azonosítás változik meg: január 15. után csak Ügyfélkapu+-szal vagy Digitális Állampolgár mobilalkalmazással lehet belépni a felületekre, egyszerű egyfaktoros Ügyfélkapuval nem
– hangsúlyozták.
Hozzátették: Digitális Állampolgár alkalmazást regisztrálni eSzemélyivel online, vagy személyesen kormányablakban lehet, az Ügyfélkapu+ bekapcsolását az ugyfelkapu.gov.hu felületen lehet elvégezni. Kiemelték, hogy a személyes ügyintézés lehetősége a továbbiakban is megmarad, emellett az Ügyfélkapu+ is használható okostelefon nélkül, akik pedig a jövőben szeretnének elektronikusan ügyet intézni, azok a fent leírt módokon tudnak regisztrálni valamely azonosítási szolgáltatásba.
Korábban egyes hírek arról szóltak, hogy azért érdemes a DÁP-ra regisztrálni, mivel az Ügyfélkapu+ megszűnik 2025. december 31-én. Nem szűnik meg az Ügyfélkapu+, a DÁP használata nem lesz kötelező a jelenlegi tervek szerint a későbbiekben sem, megmaradnak a fenti alternatívák, azonban számos hasznos funkciótól esik el az, aki nem regisztrál a programba – hívja fel a figyelmet a fejlesztő cég.
Milyen szolgáltatások érhetőek el annak, aki „digitális állampolgárrá” válik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.