BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hivatalos: évekre bezárják az egyik legnépszerűbb budapesti piacot - siralmas állapotok uralkodnak, de most felszámolják

A IV. számú fővárosi vásárcsarnokot a főváros beruházásában építették közel 130 éve.

Február 17-én elindul az ideiglenes piac kialakítása, és ezzel megkezdjük a Hunyadi téri vásárcsarnok sok évtizede várt belső felújítását – írja Facebook-bejezésében a terézvárosi polgármester. Soproni Tamás szerint első lépésként az őstermelői piac mellett, valamint a Szófia utcai oldalon egy rövidebb szakaszon kerítéseket állít fel a kivitelező, és megkezdi az ideiglenes árusítóhelyekhez szükséges közművek kiépítését. Az ideiglenes piac kialakítása után, júliustól már itt működnek a csarnok árusai.

250108_vasarcsarnok_001_VZ
Nagy a forgalom a piacon / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A belső és az őstermelői piac zavartalanul működik nyárig, és a bolhapiacokat is megtartják.

Nem ma építették

A IV. számú fővárosi vásárcsarnokot a főváros beruházásában építették közel 130 éve Czigler Dezső tervei alapján, és 1897-ben adták át. Az épület állaga a 2. világháború utáni időszakban folyamatosan romlott, a pincéje beázott, ezért a 80-as évek végén alulról szigetelték, elhárították az omlásveszélyt. A ma ismert formáját a 80-as években nyerte el az épület, akkor kerültek be középre a pavilonok. 
A kerületi tanács már 1989-ben tervpályázatot írt ki a vásárcsarnok teljes felújítására, azonban a munka nem kezdődött el. A 90-es évek közepén és a 2000-es években is születtek tervek a teljes átalakításra: a piac helyét egy szupermarket vette volna át, ezzel párhuzamosan pedig mélygarázs került volna a Hunyadi tér alá. 
Az előző önkormányzati vezetés már tovább jutott a tervezésnél, és 2019-re megújult az épület teljes homlokzata, de a belsőt érintetlenül hagyták. Érthető okokból: akkori árakon 6 milliárd forint lett volna a rekonstrukció, ezért a terézvárosi önkormányzat mostani vezetése új terveket készíttetett.

A most lezárult közbeszerzés eredményeként a csarnokot nettó 2,92 milliárd forintért a Magyar Építő Zrt. és az Épkar Zrt. konzorciuma újítja fel 2025–27-ben teljes mértékben önkormányzati forrásból, a munkákat pedig a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. koordinálja. 

A munkát széles körű lakossági egyeztetés előzte meg, a terveket pedig a Budapestért díjjal kitüntetett Archikon építésziroda készítette, miután megnyerte a közbeszerzési pályázatot. 

A Hunyadi téri vásárcsarnok felújítása két évig tart.


 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.