BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Agrártárca: új pályázatot hirdettek meg az állattartóknak – így áll most a száj- és körömfájás elleni védekezés

Új pályázati kiírást hirdet meg hamarosan az agrártárca a szarvasmarha-, a juh- és a kecsketartó telepek számára járványügyi infrastruktúra fejlesztésére. A pályázati pénzből megvalósuló fejlesztések a ragadós száj- és körömfájás terjedésének megakadályozását szolgálják.

Éppen egy hete volt a ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) vírusának utolsó kitörése Rábapordányban, és a szakemberek azóta is megfeszített erővel dolgoznak azon, hogy mentesítsék a telepet, annak érdekében, hogy le tudjuk küzdeni ezt a nagyon ragályos vírust – mondta közösségi oldalán közzétett videójában Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető kiemelte annak fontosságát, hogy most a megelőzésre helyezzük a hangsúlyt.

 ragadós száj- és körömfájás
A friss pályázati forrás célja a ragadós száj- és körömfájás terjedésének megállítása / Fotó: Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt. / Facebook

Az öt telepen, ahol magyarországi kitörések voltak, leküzdötték a vírust, és most azért kell mindent elkövetni, hogy nehogy valahol újra felüthesse a fejét. A miniszter szerint ebben az állattartók felelőssége is óriási.

Tartsunk be minden járványvédelmi előírást a megelőzés érdekében 

– nyomatékosította.

Így be kell tartani 

  • a személy-
  • a jármű-
  • a takarmány- és
  • az alomforgalom

korlátozását.

Minden erőnket helyezzük a megelőzésre, hiszen óriási gazdasági károkat tud okozni ez a betegség 

– hangsúlyozta a miniszter.

A betegség fontos jellemzője, hogy nagyon ragályos. A miniszter mindenkinek a figyelmét felhívta arra, hogy az RSZKF nem gyógyítható. Mint mondta: hiába volt az 1970-es években ilyen lehetőség a vakcinázással, ennek a végrehajtását ma már nem engedik a nemzetközi előírások. Ugyanis nagyüzemi telepekről beszélünk, amelyekben akár háromezer szarvasmarha is lehet egy légtérben. Így nem megoldható sem a karantén, sem a betegség gyógyítása. Egyedüli elfogadható módja a védekezésnek, ha felszámoljuk ezeket a telepeket – tette hozzá.

Nagy István emlékeztetett arra, hogy ötven éve nem volt ilyen súlyos betegség a párosujjú patások körében, így azért, hogy a magyar állatállomány többi részét meg tudják óvni az RSZKF-től, az Agrárminisztérium új pályázati kiírást is meghirdetett. A szarvasmarha-, a juh- és a kecsketartó telepek számára szóló pályázat az állategészségügy és járványügyi infrastruktúra fejlesztését tudja szolgálni.

Ez a pályázat már májusban megjelenik, és júniusban be is lehet adni a kérelmeket. A miniszter ígérete szerint nagyon gyorsan szeretnék elbírálni a jelentkezéseket, azért, hogy a védekezés szintjét ezen a téren is növelni lehessen.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.