BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rendkívüli: nincs vége, újabb magyarországi telephelyen ütötte fel a fejét a száj- és körömfájás

A gyanús eset bejelentését követően az állategészségügyi hatóság haladéktalanul elvégezte a szükséges mintavételt, amelynek laboratóriumi vizsgálata ma délután megerősítette a száj- és körömfájás fertőzést. A rábapordányi telepet azonnali hatállyal zárlat alá helyezték és megkezdődtek a járványügyi protokoll szerinti intézkedések.

A száj- és körömfájást regisztráltak a Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. telephelyén – értesült több forrásból a Kisalföld, amit később Nagy István agrárminiszter is megerősített. Korábban négy helyszínen jelent meg a betegség, a település 60 kilométerre fekszik az érintett a telepektől.

ragadós száj- és körömfájás Rendkívüli: nincs vége, újabb magyarországi telephelyen ütötte fel a fejét a száj- és körömfájás
A száj- és körömfájás 50 év után bukkant fel Magyarországon, ezúttal Rábapordányban / Fotó: Molcsányi Máté / Kisalföld

Rábapordány polgármestere, Visy László arról beszélt az Inforádiónak, hogy egy helyi tehenészetben a betegség tüneteit észlelték egy állaton. A fertőzés annak ellenére jelent meg, hogy a tehenészet munkavállalói beköltöztek a telepre és rendszeresen fertőtlenítették a létesítményt, valamint a környező utakat.

Nagy István a Facebookra feltöltött videójában elmondta, hogy a gyanús eset bejelentését követően az állategészségügyi hatóság haladéktalanul elvégezte a szükséges mintavételt, amelynek laboratóriumi vizsgálata ma délután megerősítette a fertőzést. A telepet azonnali hatállyal zárlat alá helyezték és megkezdődtek a járványügyi protokoll szerinti intézkedések.

Az állategészségügyi hatóság munkatársai a helyszínen dolgoznak és előkészítik a teljes állomány – mintegy 600 tejelő tehén – felszámolását. Már zajlik a járványügyi nyomozás az esetleges mulasztásokra, és lehetséges kontaktgazdaságok felkutatására. Elrendelésre került a 3 kilométeres védőkörzet, valamint a 10 kilométeres megfigyelési körzet is. 

A tárcavezető leszögezte: várható, hogy a korlátozás alá eső területek kiterjesztésére is sor kerül. Hozzátette: a védőkörzetekben haladéktalanul megkezdjük a fogékony állatok számbavételét, valamint mintavételt végeznek az állományokból.

Itt a végső válasz: ezért kell valójában leölni az állatokat

Egy ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött állat tünetmentesen is hosszú ideig ürítheti a rendkívül ragályos vírust, így nem különíthető el a már beteg állatoktól – állítják a szakértők, azt indokolva, hogy miért kell a vírus megjelenésekor egy-egy telepen az összes fogékony állatot leölni. A gazdasági kár már most nagy, de a betegség terjedése esetén beláthatatlan lenne.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.