
Bár a Rituals termékkínálatában elsősorban szépségápolási és higiénai termékek találhatók meg, akár a magyarországi Rossmann-láncnak és a dm-nek is kihívójává válhat a holland vállalat, amely most nyitotta meg első magyarországi üzletét Budapesten, a Mammut bevásárlóközpontban.

A cég üzleti filozófiájában a hétköznapok egyensúlyának megtalálása kap fontos szerepet kap, amihez egyes keleti szemléletmódokat is segítségül hívnak. Így bár a Rituals árukínálata alapján leginkább az imént említett kiskereskedelmi láncokkal rokonítható, a vállalat szerint – a fenntarthatóság mellett – cégük átfogó, holisztikus megközelítéssel a kiegyensúlyozott, egészséges életmódra, és a mindfulness szemléletre helyezi a hangsúlyt – írja az Origo.
A felfokozott érdeklődést jól mutatja, hogy a szerdai 11 órási nyitás százméteres sorokat eredményezett a budapesti plázában. Beszámolók szerint órákon át kellett sorban állni a bejutáshoz, ami miatt többen is panaszkodtak a közösségi médiában. Igaz, aki türelmes volt és szerencsés, végül kedvezményben részesült.
A vállalatot még 2000-ben alapította Raymond Cloosterman, aki korábban az Unlivernél dolgozott. A márka története egy amszterdami pincéből indult, mostanra viszont a vállalat nemzetközi céggé nőtte ki magát – hasonlóan ahhoz, ahogy az Egyesült Államokban több, szó szerint garázscégként indult technológiai vállalattal történt.
A Rituals zászlóshajó-üzlete 2020-ban nyílt meg Amszterdamban. A többszintes üzlet nemcsak termékkínálattal, hanem egy úgynevezett test- és lélekközponttal, valamint egy keleti konyhára specializálódott étteremmel is rendelkezik.
A cég magyarországi terjeszkedési terveiről egyelőre nem sokat tudni, de a 2024-ben nyújtott teljesítménye alapján elképesztő lendületben van a vállalat. Tavaly a lánc globális árbevétele 2,1 milliárd euró volt, ami 21 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A Rituals idén elsősorban Ázsiában folytatja a terjeszkedést, azaz új boltok nyitását és online jelenlétének erősítését, míg Európában a bővülés mellett eddigi eredményeik megőrzésére koncentrálnának.
További részletek az Origo cikkében olvashatók.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.