Tengeribetegség

A múlt héten szerencsésen lezárult EU--magyar kukorica-miniválságnak van egy olyan olvasata is, ami a jelek szerint egyelőre csak kevésbé tudatosult, pedig brüsszeli szempontból akár meghatározó jelentőségű lehet. "Tudja, a magyar exportstop úgy is értelmezhető, hogy a magyar fél most voltaképpen vissza akart táncolni a korábban megkötött szerződésétől" -. jegyezte meg egy tagországbeli diplomata. "Mintha úgy találták volna, hogy előnytelenül szerződtek, mivel az idei kukoricaárak meghazudtolták a várakozásokat, csökkenés helyett növekedtek, és most ezzel a manőverrel akartak volna kihátrálni a korábbi árbecslések alapján vállalt kötelezettségekből." A megjegyzés nagyon informális körülmények között -. afféle munkaebéd mellett . hangzott el, hangsúlyozva annak nem kevésbé informális élét is, mivel, úgymond, "bizonyítani persze ezt nem tudom, de én az önök helyében ügyelnék arra, hogy ne merüljenek fel efféle bizalmi kétségek".
Nem ez az első alkalom, amikor EU-bennfentesek arra emlékeztetnek, hogy az egész uniós együttműködés valahol egy bizalmi vállalkozás is. Amelyben legalább annyira fontos az egymás iránti bizalmi tőke megőrzése, mint a közösségi joganyag tételes és ellenőrizhető átvétele. Példa akad bőven. Az egyik legismertebb a schengeni határok őrzése, védelme, ellenőrzése. Az ugyanis csak egy dolog, hogy az unió peremvidékén húzódó tagországok kötelezettséget vállalnak azon határvonalaik fokozottabb felügyeletére, amelyek egyúttal az EU külső határainak is minősülnek. A többieknek azonban ezt el is kell hinniük, ha nyugodtan akarnak aludni. Ez esetben ugyanis nem kevesebb történik, mint hogy a nemzetállami szuverenitás szempontjából egyik legfontosabb funkciót, az államterület védelmére is szolgáló határvonal kezelését átengedik egy másik tagországnak. Ellenőrizni persze lehet ez utóbbi munkájának hatékonyságát, de a napi élet szintjén mégiscsak arról van szó, hogy az előbbi megbízik az utóbbiban -. ha úgy tetszik, rábízza magát.
De hasonlóan valahol a megbízhatóság vélelmezésén alapul, ahogy a tagországok régiói között évről évre kiosztott több tíz milliárd eurónyi támogatást is előbb adják oda, és csak a legvégén számoltatnak be az elköltéséről, nem pedig fordítva, miként az ma még történik például a jelölt országoknak folyósítandó különféle támogatások esetében.
Az utóbbi mozzanat -. a kelet-európai tagjelöltek lépten-nyomon történő ellenőrzése, például a PHARE- meg ISPA-segélyek esetében -- legalább ennyire sokatmondó, csak immár a másik (ugyanis a bizalmatlansági) oldalról. Miként említhettük volna a csatlakozási tárgyalások egészét is. Sokak szerint különösen a legutóbbi -- a finn--osztrák--svéd -- tárgyalások fényében számít újdonságnak az a nem is titkolt bizalmatlanság, amivel EU-oldalon a tagjelöltek vállalásait valamely joganyagrész átvételére fogadják. Újabb és újabb megfigyelési mechanizmusok révén igyekeznek folyamatosan az utóbbiak körmére nézni, az éves országjelentésektől az idén bevezetett "eredménytábláig". Megannyi forma a szavahihetőség ellenőrzésére -. ami ennyire rigorózus formában korábban nem volt jellemző.
Mindezek fényében az a már-már túlzónak tűnő határozottság is új megvilágításba kerülhet, amivel az Európai Bizottság, és személy szerint Franz Fischler agrárbiztos is, a kukoricaügyben tett első magyar lépéseket elutasították. És ami -- az ügyet önmagában tekintve -- minősülhetett akár túlreagálásnak is. De ki tudja, hátha diplomata barátomnak van igaza, és nem is feltétlen csak a konkrét tengerifejlemény keltett itt feltűnést, hanem egyfajta mini bizalmi válságnak is szemtanúi lehettünk. A "kukoricázás" lehet akár intés arra is, hogy Magyarország még a bizalmi tőke gyűjtésének a fázisában van. Amiből nem biztos, hogy összegyűlt már annyi, hogy könnyen kockáztatni is lehetne. (Brüsszel, 2000. december 4.)