Világgazdaság

Mind ügynökök vagyunk

Nyugodt természetű vagyok, a pályán és az üzleti életben viszont keményen küzdök – jellemzi magát Gaál Csaba, a CIG Pannónia Életbiztosító frissen kinevezett vezérigazgatója, aki egy sportsérülésnek köszönheti, hogy biztosítós lett. A békéscsabai származású fiatal férfi ifiként ugyanis az első osztályban kézilabdázott, 18 éves korában viszont választania kellett a sport és az iskola között, ő pedig az utóbbi mellett döntött.

Szülei egyébként „tanuljon szakmát a gyerek” alapon gimnázium helyett közgazdasági szakközépiskolába íratták be, ahol a gazdasági ismeretek mellett erős volt a németnyelv- és a matematikaoktatás, így az érettségi után a közgazdasági egyetemen tanult tovább. Ott főleg a befektetések, értékpapírok érdekelték, és tőzsdei szakvizsgát is tett, a brókercégeknél azonban 2000-ben, amikor végzett, éppen telt ház volt. „Hallottam viszont a unit-linked életbiztosításokról, amelyek szorosan kapcsolódnak ehhez a területhez, így az OTP Garanciánál (most Groupama Garancia) helyezkedtem el” – eleveníti fel, hogyan került a biztosítási szektorba.

A Garancia pedig jó iskola volt: az eleinte termékmenedzserként dolgozó fiatalember beletanult egy kicsit a jogász-, a marketinges, sőt még a nyomdászszakmába is, miközben a munka mellett biztosítási matematikusi másoddiplomát szerzett. Sőt a munkája során nem volt rest beállni ügynöknek sem, hogy kipróbálja, hogyan működik az a konstrukció, amit termékmenedzserként kitalált. „Mindannyian ügynökök vagyunk, még akkor is, ha az íróasztal mögött ülünk” – vallja ugyanis a szakmájáról.

A Garanciát végül 2007 nyarán napra pontosan hét év után hagyta el, majd beállt az akkor induló CIG Pannónia alapító csapatába. „Egy új biztosító létrehozásánál ritkán akad nagyobb kihívás ebben a szakmában. Nem volt kérdés, hogy belevágjak-e” – magyarázza a váltás okát.

A pénzügyi válság ellenére a Pannónia végül totális sikertörténet lett, olyannyira, hogy tulajdonosai a tőkeszerkezet átalakítása kapcsán a Budapesti Értéktőzsdén való megjelenés lehetőségét is vizsgálják. A biztosító tulajdonosainak legfőbb elvárása az új vezérigazgatóval szemben a növekedés fenntartása idehaza és Romániában, emellett konszolidációs feladatokat is le kell vezényelnie az egyre nagyobb társaságnál.
A Pannónia első embere kevés szabadidejét főleg a családjával tölti.

Két kisgyerekével és szintén közgazdász feleségével gyakran járnak kirándulni. A sport továbbra is nagy szerelme, a kézilabdát azonban már nem űzi, csak nézi, illetve a Pannónia révén támogatja a veszprémi kézilabdás lányokat, akiknek edzője, Gyurka János gyerekkori bálványa. A borászat is komolyan érdekli: már ki is nézett magának egy pincét a Nivegy-völgyben, ahol ezzel foglalkozna.

CÉG

A CIG Pannónia Életbiztosító az egyetlen hazai alapítású, főként magánszemélyek tulajdonában lévő biztosító.

A társaság 2009 első három negyedévében csaknem 6,6 milliárd forintnyi díjbevételt produkált, ezzel 2,35 százalékos részesedést ért el a piacon. A cég tavaly kezdett terjeszkedni Romániában, tőzsdei bevezetését az idén tervezik.


A társaság 2009 első három negyedévében csaknem 6,6 milliárd forintnyi díjbevételt produkált, ezzel 2,35 százalékos részesedést ért el a piacon. A cég tavaly kezdett terjeszkedni Romániában, tőzsdei bevezetését az idén tervezik. Gaál Csaba (32) 2000-ben végzett a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen pénzügy szakirányon, aktuáriusi másoddiplomáját 2007-ben szerezte. 2000-től 2007-ig az OTP Garanciánál dolgozott, majd részt vett a Pannónia megalapításában.

Nős, két gyermeke van. Gaál Csaba, a CIG Pannónia Életbiztosító vezérigazgatója -->

Pannónia Richter Gedeon Nyrt. Gaál Csaba ING Befektetési Alapkezelő Zrt. Shell Gyurka JánosVilágbank Cashline Kft E.On