BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kulcsfontosságú a Waberer’s szerepe az élelmiszer-ellátásban

Nagy jelentőségű tárgyalásokat folytathat a Waberer’s a hitelezőivel egy esetleges forrásbevonás ügyében – mondta a Világgazdaságnak Bukta Gábor, a Concorde elemzője. A szakértő a fuvarozócég szorult helyzetét érzékeltetve lapunknak arról beszélt, hogy egy elhúzódó válságos időszak még úgy is vészjósló a társaság számára, hogy az elmúlt napokban volt példa pozitív fejleményre is. „Az, hogy a szállítmányozó vállalat a múlt héten hatályba lépett hiteltörlesztési moratórium értelmében egyelőre mentesül a törlesztési kötelezettségei alól, óriási könnyebbség ugyan, de nem feltétlenül elégséges a túléléshez” – tette hozzá az elemző. Szerinte ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy Magyarország élelmiszer-ellátásában a Waberer’s regionális logisztika divíziója igen jelentős szereplő, az ellátás 30-50 százaléka ehhez a céghez köthető. A szakértő lapunk kérdésére aláhúzta, hogy a társaság üzletága akár szerepelhet is a honvédség 140 céget tartalmazó listáján. Ezen olyan stratégiai fontosságú cégek kaptak helyet, amelyeknek a működése elengedhetetlen a járványhelyzetben. Bukta Gábor szerint „ha csődöt jelentene a társaság, akkor a magyar boltok polcai hirtelen üresen maradnának”.

Elemzők már a múlt hónap végén arról beszéltek, hogy nőtt a csődkockázat a Waberer’snél, hiszen a koronavírus miatt kieső olaszországi fuvarok következtében újabb bevételektől esett el a vállalat. Azóta a cég közölte, hogy a járvány magyarországi megjelenése miatt halasztást kért a negyedik negyedéves beszámolójának közzétételére amelyet eredetileg a ma publikáltak volna. A szállítmányozó tudatta azt is, hogy április 20-án tartaná meg éves rendes közgyűlését, ám a veszélyhelyzet miatt ezt nagy valószínűséggel egy későbbi időpontra kell halasztani.

Bukta Gábor a cég papírjairól végül azt mondta, hogy a részvények árfolyamának alakulása nagyban függ a nemzetközi helyzettől, de kedvezőtlen forgatókönyv esetén az árfolyam még a jelenlegi rendkívül alacsony szintről is tovább eshet. A Waberer’s papírjai egyébként a múlt pénteken kezdetben még 5 százalékos erősödést mutattak, ám végül 610 forinton zártak, 2,5 milliós forgalom mellett. Ez majdnem 2 százalékos napi gyengülés, heti szinten pedig bő 14 százalékot estek a cég részvényei.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.