BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gramex-üzem Veresegyházon

Tart a próbaüzem, és két hét múlva a termelés is beindul a Gramex 2000 Kft. 500 millió forintból létrehozott, veresegyházi üdítőital-üzemében. Az ott készülő Vitalade sportüdítőital-márkát eddig bérmunkában állíttatta elő a kft. Két okból döntött az önálló gyártás mellett: nyári kapacitásgondok miatt eddig nem volt módja akciókat indítani, s új termékek bevezetésére sem volt lehetősége - tájékoztatta lapunkat Gréczi János, a társaság ügyvezető igazgatója. A tervek szerint az új üzem beindulásával egy időben megjelenik a piacon a társaság Gyümölcsgyár fantázianevű termékcsaládja. Ennek Vitalade termékek mellett jeges teák és más gyümölcsitalok is részei lesznek. A kft. prémiumkategóriában kíván középkategóriás árakkal megjelenni, jórészt német és ausztriai alapanyagokból dolgozva. Leányvállalatán keresztül már két éve jelen van a romániai piacon is.

A Vitalade márkanév alatt már négy éve forgalmazott italnak a hazai piacon két fő versenytársa van, a Coca-Cola Powerade-je és a Pepsico Getorade-je. Bár a gyártók piaci erejénél fogva mindkettőből több kel el, mint a magyar italból, a Gramex úgy tapasztalja, hogy a mindhárom sportitalt kínáló helyen, például fitnesztermekben, saját áruja a kelendőbb.

Miután az új termékcsalád csak az év második felében jelenik meg, igazi árbevétel-felfutást csak jövőre vár a cég. Ekkor viszont reményei szerint a tavaly még alig negyedmilliárd forintos nettó árbevétele megtöbbszöröződhet.

A zöldmezős, felerészben önerőből, illetve bankhitelből megvalósított beruházással húsz főnek teremtett új munkahelyet a magyar magántulajdonban álló kft., azonban sem a Smart Hungary 2003-1 pályázaton, sem pedig a munkahelyteremtő tenderen nem jutott támogatáshoz. Mindkét pályázaton megfelelt a kiírás feltételeinek, sőt a gazdasági tárca illetékesei a beruházás megtekintésekor elégedettek voltak a projekttel, amely az uniós szabványok szerint épült, s a szakterületre vonatkozó, úgynevezett HACCP-előírásoknak is megfelel. Végül a beruházás túl kis összege, illetve az emiatt kapott alacsony pontszáma miatt nem kapott támogatást az üzem - mondta Gréczi János. Az ügyvezető igazgató szerint elgondolkodtató, hogy mindkét pályázatukat elutasították, holott a kizárólag magyar családi tulajdonú kft. önerőből képes volt egy olyan beruházást létrehozni, amellyel megtöbbszörözheti mind belföldi, mind exportforgalmát, s így komoly adófizető válhatna belőle. Ráadásul a munkahelyteremtő támogatásra kiírt pályázatában több évre vállalta az új munkahelyek fenntartását, ezzel csökkentve a térségben mutatkozó munkanélküliséget. A cég által fizetendő járulékok sem elhanyagolhatóak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.