BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közérdekű törlés

A cégbíróságnak bárki bejelentheti, hogy a cég hivatalbóli törlésének feltételei fennállnak. Ehhez nincs szükség arra, hogy a bejelentő valószínűsítse az eljárás lefolytatásához fűződő jogi érdekét - szögezte le a Legfelsőbb Bíróság (LB) az alábbi ügyben.

Az érintett cég ellenőrzésére jogosult közigazgatási szerv kérelmezte a cégbíróságon a hivatalbóli törlési eljárást. Előadta, hogy a gazdasági társaság nem teljesítette jogszabályon alapuló adatszolgáltatási kötelezettségét, az erre felszólító levelek kézbesítetlenül visszaérkeztek. A bíróság elutasította a kérelmet. Végzését azzal indokolta, hogy a kérelmező az eljárás lefolytatásához fűződő jogi érdekét nem valószínűsítette, az idevágó bizonyítékait nem csatolta.

A közigazgatási szerv fellebbezett. Közölte: az elsőfokú bíróságnak érdemben kellett volna vizsgálni a hivatalbóli törlés fennállásának feltételeit. A szervezet vezetőjét egyébként a törvény alapján megilleti a törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezésének joga. Ám ettől függetlenül: ugyancsak a törvény szerint bárki bejelentheti a cégbíróságnak, hogy a hivatalbóli törlés feltételei fennállnak, és az eljáráshoz fűződő jogi érdekét nem kell valószínűsítenie.

Az LB alaposnak találta a fellebbezést. Kifejtette, hogy a végzés alapvetően azért nem helytálló, mert valóban bárki fordulhat a cégbírósághoz, felhíva a figyelmet a hivatalbóli törlés feltételeinek fennálltára, anélkül, hogy az eljáráshoz fűződő jogi érdekét valószínűsítené. Közérdek ugyanis, hangsúlyozta az LB, hogy a fantomcégeket - vagyis azokat a társaságokat, amelyek nem lelhetők fel, illetve képviselőjük útján nem érhetők el - töröljék a cégjegyzékből. (MKK)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.