Magyarország ma közel 300 dollárt fizet ezer köbméter orosz forrásból érkező gázért, vagyis egy köbméter importára körülbelül 63 forint. Erre rakódnak a tárolás és értékesítés folyamán felmerülő további költségek, valamint az eladási lánc szereplőinek haszna is. Ezek alapján szakértők szerint – támogatások nélkül – ma mintegy százforintos nettó lakossági gázár lenne a reális. Ezt az ellenértéket kellene növelni a ma 15, rövidesen pedig 20 százalékos áfával. Ennek körülbelül a felébe kerül.
Az árszint elérése, vagyis a lakossági ártámogatások leépítése több lépcsőben történik majd. Előkészítése még tart, s egyelőre nem tudni, milyen alapon határozzák meg a rászorultságot. A legkézenfekvőbb az egy főre jutó jövedelem meghatározása lenne, de ez körülményes, más módszerek viszont torzítanak. „Egyelőre a szombaton bejelentett, augusztustól érvényesítendő gázáremelés részletei sincsenek kidolgozva, néhány hetet még arra is várni kell” – válaszolt lapunknak Ábrahám Gergely, a gazdasági tárca szóvivője.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közlése alapján az augusztusi emelésnél az 1500 köbméter alatti fogyasztókra a tervezett átlagos 30 százaléknál kisebb, 24-26 százalékos drágulás vár, a 3000 köbméter fölöttiekre viszont valamivel magasabb. E megoldásban szociális megfontolás is érezhető, amely torzítva érvényesül.
Továbbra is támogatják a nem rászoruló, de más okból kis gázfogyasztó háztartásokat, miközben nem segítik a kispénzű, de sokfős és sok gázt használó családokat. A szociális alapú gázár-támogatási rendszer kialakítása az ősz végére várható. A mostani dotációk fokozatos leépítése és a szociális alapúak bevezetése ekkortól 2-3 évet vesz igénybe.
Ma egy köbméter támogatott lakossági gáz súlyozott átlagára (15 százalékos) áfával 49,62 forint, amit tehát dotáció nélkül és 20 százalékos áfát feltételezve 120-ra kellene emelni. Az ez évre ígért 30 százalékos átlagos növelés a korábbi súlyozás szerint 65 forint körüli fogyasztói árat eredményezne. Ennek érdekében az idén csak augusztusban lesz áremelés, de az áfa szeptemberi növelése is drágítani fogja a lakossági gázt.
A térség országaiban többnyire magasabb a lakossági gáz ára, mint Magyarországon, sok helyütt további emelésekre készülnek az energiahordozó világpiaci drágulása miatt. A helyzet azonban tőlünk keletre, vagyis azokban az országokban a legfájdalmasabb, ahol az elmúlt években az európai átlagnál jóval olcsóbban kaptak orosz gázt, s most szembesülnek a jelentős importár-növekedéssel. Ukrajnában emiatt január 1-jétől 85 százalékkal nő a lakossági gáz ára. Tőlünk nyugatra viszont nem csak az általános támogatások hiánya miatt drágább. Azért is, mert ott – a kisfogyasztók kiszolgálásának magasabb költségei miatt – a lakosság többet fizet az energiahordozóért, mint a fajlagosan olcsóbban ellátható nagyfogyasztók.
A villamosenergia-árak esete egyszerűbb: a lakossági ellenérték 10-14 százalékkal nő augusztustól, s már most is 20 százalék áfa terheli. VG
Érdeklődésünkre Klaus G. Hammer, az E.On Földgáz Storage Zrt. igazgatósági elnöke elmondta: cége teljesíteni fogja Magyarország földgázellátásának biztosítására vállalt kötelezettségeit, a télre szükséges mennyiség a tárolókban rendelkezésre fog állni.
Ha importunkban ismét zavar támadna, az E.On majd kiegészítő földgázszállításról gondoskodik. Ám, hogy ez fel se merülhessen, az E.On Földgáz Trade és Storage kész részt venni a meglevő magyarországi tárolói kapacitások bővítésében, a stratégiai tárolói kapacitások kiépítésében, valamint oroszlánrészt vállalni a Magyarországra irányuló alternatív földgázszállítás megteremtésében.
Itt elsősorban a horvátországi Krk szigetén tervezett cseppfolyósföldgáz-terminál kiépítéséről van szó, amellyel alternatív forrásokból tovább növelhető Magyarország és egész Közép-Európa ellátásának biztonsága. Középtávon hazánk válhat a régió ellátásának központjává.
Érdeklődésünkre Klaus G. Hammer, az E.On Földgáz Storage Zrt. igazgatósági elnöke elmondta: cége teljesíteni fogja Magyarország földgázellátásának biztosítására vállalt kötelezettségeit, a télre szükséges mennyiség a tárolókban rendelkezésre fog állni.
Ha importunkban ismét zavar támadna, az E.On majd kiegészítő földgázszállításról gondoskodik. Ám, hogy ez fel se merülhessen, az E.On Földgáz Trade és Storage kész részt venni a meglevő magyarországi tárolói kapacitások bővítésében, a stratégiai tárolói kapacitások kiépítésében, valamint oroszlánrészt vállalni a Magyarországra irányuló alternatív földgázszállítás megteremtésében.
Itt elsősorban a horvátországi Krk szigetén tervezett cseppfolyósföldgáz-terminál kiépítéséről van szó, amellyel alternatív forrásokból tovább növelhető Magyarország és egész Közép-Európa ellátásának biztonsága. Középtávon hazánk válhat a régió ellátásának központjává.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.